Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.08.30. 13:01

Akció a színesfémlopások ellen

<p>Nyíregyháza - Az elszaporodó, nemegyszer veszélyhelyzetet előidéző (pl. vasúti tartozékok esetén) vagy közfelháborodást kiváltó (pl. köztéri szobrokra irányuló) színesfémlopások ellen szervezett országos akciót augusztus 28-án a rendőrség.</p>

Minden hivatalos, és eddig feltérképezett illegális fémfelvásárlót egyszerre vontak összehangolt ellenőrzés alá a rendőrök, közösen a fogyasztóvédelmi- és a környezetvédelmi felügyelőség munkatársaival. A telephelyeken zajló ellenőrzésekkel egy időben az egyenruhások a forgalmasabb utakon igazoltatták és számoltatták el a vasat, fémhulladékot szállítókat.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartott akció eredményesnek bizonyult, több korábbi bűncselekmény feltételezett elkövetőjét sikerült felderíteni, néhány zugfelvásárló ellen (ahol például illegálisan bontott gépkocsikat találtak) a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indult büntetőeljárás, de kisebb szabálytalanságokat legális telephelyeken is észleltek.

A Záhonyi Rendőrkapitányság elfogta azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint júliusban Tiszabezdéden két tűzoltókocsiról tulajdonította el a rézből készült sugárcső-pisztolyt. A rendelkezésre álló adatok szerint az akkor közmunkásként foglalkoztatott 28 éves helybeli lakos a tűzoltószertárban szerelte le az összesen 100.000 Ft értékű eszközöket, amiket aztán 1500 forintért (!) adott el.

Meghallgattak két 11-12 éves tiszabezdédi kisfiút is, akik hetekkel ezelőtt három aknafedelet loptak el a településen. A gyerekek életkoruk miatt a büntetőeljárás keretein belül nem vonhatók felelősségre, ügyükben a rendőrség a gyermekjóléti szolgálatot és a helyi jegyzőt értesítette. A Kemecsei Rendőrőrs kezdeményezett eljárást a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt két kótaji férfi és egy nagyhalászi asszony ellen.

A felvásárláshoz szükséges engedéllyel nem rendelkező gyanúsítottak udvarain összesen 57 hűtőszekrényt, négy gépkocsit és egyéb fémhulladékot találtak, mintegy öt tonna mennyiségben.

Az Újfehértói Rendőrőrs munkatársai az akcióban beszerzett információk alapján jutottak két hajdúdorogi férfi nyomára, akik a megalapozott gyanú szerint pár nappal korábban egy újfehértói tanyáról loptak vasat. A nyomozás adatai szerint a tettesek lovaskocsival vitték el a 40.000 Ft értékű fémet, amit azután eladtak.

A 20, illetve 29 éves fiatalembereket lakásukról állították elő, kihallgatásuk után szabadon engedték őket.

Fülöp Gergely r. főhadnagy szóvivő
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!