Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.05.29. 14:32

Akadémia sportolópalántáknak Nyíregyházán

<p>Nyíregyháza - Sportpályákat építenének és a jövő focistáit, kosarait képeznék.</p>

Sportpályák építése és a tehetséges fiatal sportolók kinevelése a célja a város vezetésének – hangzott el szerdán a Városházán megtartott sajtótájékoztatón, amelyen Nagy László alpolgármester ismertette a város távlati terveit a sportélet fellendítésével kapcsolatban. A tervek szerint olyan sportkomplexumokat hoznának létre, amelyek biztosítják a lakókörzetekben élőknek, illetve az oda látogatóknak azokat a szabadidős tevékenységeket, amelyeket a szórakozásukat, kikapcsolódásukat szolgálja.   Ennek a projektnek az egyik része az Örökösföld melletti két füves pályának a létrehozása, amelynek legkésőbb a jövő héten már el is kezdődhet az építése. A város vezetése bízik abban, hogy őszre el is készül ez a két labdarúgópálya.

Pályaépítés a Jósában

 – Kiírunk egy olyan pályázatot is, amelyre helyi vállalkozók jelentkezését várjuk, akik ezen sportkomplexumok mellett más sportlétesítményeket építenének, illetve üzemeltetnének. Nem elsősorban az üzleti cél az elsődleges: a lakosság sportolási igényeinek kiszolgálását tűztük ki célul – mondta Nagy László.  – A lakótelepeken és a  külső városrészekben elindítunk egy olyan programot, ami sportlétesítmények létrehozását valósítaná meg a játszótér–programhoz kapcsolódva. Ennek a célnak két kisebb eleme már idén megvalósul, hiszen két kosárlabda–pályát – egyet Jósavárosban a másikat Örökösföldön – idén megépítünk, de az fejlesztések tovább folynának más városrészekben is.

A kedvező országos tapasztalatok nyomán szerepel a tervekben egy futball és egy kosárlabda – akadémia elindítása is. – A fociakadémiai ősztől indulna, a kosárlabdás képzés pedig 2009 őszétől kezdődne, a két szakosztályban összesen 30 gyerekkel – mondta az alpolgármester. Ez az akadémia bentlakásos rendszerrel, intenzív edzésprogramokkal és szakmai képzéssel várná a tehetséges gyerekeket. Az alpolgármester szerint így lehetőség van a arra, hogy az időben felfedezett tehetségeket a nyíregyházi sportélet is kamatoztatni tudja.

- Varró Zsolt -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!