jegyzet

2020.09.16. 06:30

Nem tudom

Pajor-Gyulai László

Nincs ennél gyűlöltebb kérdés a hétköznapi életben. Sok ismerősömben él az a képzet, hogy ha valaki sportújságíró, akkor birtokába száll az a képesség, hogy megjósol eredményeket, meccsek és versenyek végkimenetelét, és amikor kitérő választ kapnak, azt szemlátomást roppant csalódottan fogadják. Holott figyelmeztethetné őket a tippmixet illető közismerten rendkívül siralmas statisztikám, amit a legtalálóbban úgy lehetne összefoglalni, hogy sohasem nyerek.

És mégis, rendületlenül újra és újra felteszik: na, mi lesz ma? Nyerünk? Meglesz a győzelem? Majd következik az elmaradhatatlan, ellentmondást nem tűrő megjegyzés: neked tudnod kell!

Pedig nem tudom. Honnan is tudhatnám? Fogalmam sincs, nyer-e a Ferencváros ma a Dinamo Zagreb ellen, továbbjut-e, esetleg, ne adj isten, a történelem megismétli önmagát, és tavalyhoz hasonlóan a horvátok ünnepelhetnek majd. Annyit viszont megkockáztatok, hogy az esélyek egyformák, ami nagy szó, hiszen előrelépést jelent. Egy éve a két csapat párharcában jóval több szólt a Dinamo mellett, és ez érvényesült is a pályán, a zágrábi döntetlen után a horvátok Budapesten érvényesítették a papírformát, és egy sima négyessel továbbmentek a Bajnokok Ligája play offjába, onnan pedig a norvég Rosenborg testén át a főtáblára. Különösebben nem fájhatott a vereség, hiszen nem a Fradi engedte ki a kezéből a továbbjutást, hiszen nem is igen tartotta a kezében, győzött a jobb, és kész.

Most azonban talán valamivel árnyaltabb a kép. Nem mintha a Dinamo Zagreb meggyengült volna, most is nagyon erős csapat. Igaz, nincs olyan klasszisa, mint tavaly a spanyol válogatott Dani Olmo volt, aki azóta már a Bundesligában, az RB Leipzigben futballozik, de azért minden poszton remek, válogatott szintű játékosokat képes felvonultatni. Az esélyek magyar szempontból azért mondhatóak jobbnak, mert a Ferencváros sokat fejlődött tavaly óta. Nem pusztán erősödött, jobb csapattá is vált, amit eddig meggyőzően bizonyított a BL selejtezőjében. Már neki is van olyan labdarúgója, aki ugyanolyan kapós lehet a nemzetközi piacon, mint az év elején Dani Olmo volt – Tokmac Nguenre gondolok –, ám ennél is lényegesebb, hogy az utóbbi egy hónapban látottak alapján

a Ferencváros jóval fajsúlyosabb lett, mint egy esztendeje volt.

Ettől persze a pályán még bármi megtörténhet. A Fradi éppen huszonöt éve lépett fel utoljára a BL főtáblájára, azóta talán most áll hozzá a legközelebb. Talán. De ettől még továbbra sem tudom, mi lesz ma.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!