Sport

2019.01.28. 08:19

DEAC: playoff-szagú meccset vívtak

Debrecen - Egyelőre pont nélkül áll a DEAC a felsőházi középszakaszban.

Debrecen - Egyelőre pont nélkül áll a DEAC a felsőházi középszakaszban.

Csíkszeredai fellépéssel kezdte a bajnokság következő etapját a debreceni jégkorongcsapat az Erste Ligában – tudósított a jegkorong­blog.hu. A Vákár Lajos Műjégpályán lejátszott mérkőzés első felében két debreceni kiállításon kívül nem került be a jegyzőkönyvbe semmi, a 31. percig kellett várni az első gólra, amit a hazaiak ütöttek. A második harmad további részében két szeredai kiállítás volt még, ezeket kivédekezték a kékek.

Az utolsó felvonás drámai fordulatokat és négyszer ennyi gólt hozott. Fordított a DEAC, de nem sokáig örülhettek azonban a Musial-tanítványok, minthogy a második középkezdést követően máris egalizált a Szereda, a mindent eldöntő gólt pedig újfent a hazaiak szerezték, méghozzá az 54. percben.

Kecskeméti Áron másod­edző így értékelt a mérkőzést követően: – Nagyon jó, igazi playoff-szagú meccset játszottunk. Összességében tetszett a játékunk, viszont a záró harmadban saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, mit jelent ezen a szinten, ha a hibázunk, akár a támadó-, akár a védekező harmadban. Ezeknek a hibáknak a kiküszöbölésén kell dolgoznunk a továbbiakban.

HBN


A tények

SC CSÍKSZEREDA (romániai)–DEAC 3–2 (0–0, 1–0, 2–2)

Csíkszereda, 1700 néző. V: Csata, Gergely L., Fehér I., André (romániaiak)

DEAC: Hetényi Z. – Kovács B. Z. (1), Vuorijärvi – Behál (1), Hetényi P. – Antal A., Berta – Izacky (1), Novotny 1, Turcotte – Hári N., Kulesov 1, Németh A. (1) – Molnár D., Salló B., Silló – Kozma, Márton, Vincze P. T. Edző: Dave Musial

Kiállítások: 4, ill. 4 perc+10 perc fegyelmi (Molnár D.). Kapura lövések: 39–27

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!