Sport

2017.02.11. 18:57

A listavezetőt fogadja a DEAC

Debrecen - A cívisek megleckéztetnék a november óta első helyen álló miskolci csapatot.

Debrecen - A cívisek megleckéztetnék a november óta első helyen álló miskolci csapatot.

Az első helyezett MEAFC együttesét fogadja a DEAC Kamilla Gyógyfürdő vasárnap 18 órától az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. A jelenleg harmadik helyen álló debreceniek sikere azt jelentené, hogy egy pozíciót javítanának, míg közvetlen riválisukat a dobogó harmadik fokára taszítanák le a tabellán.

Rangadó a javából

Nem túlzás kijelenteni, hogy a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése vár a DEAC-ra, hiszen a bajnokságot hosszú ideje vezető Miskolcot fogadják a forduló rangadóján. A két csapat őszi összecsapását a borsodiak nyerték 68–62 arányban, így a hajdúságiaknak törleszteni valója is van az ellenféllel szemben. Várhatóan mindkét gárda érdekelt lesz a felsőházért vívott csatában, így az egymás elleni eredmény is fontos lehet a végelszámolásnál – fogalmazott a debka.hu.

Berényi Sándor együttese sorozatban hat győzelemnél tart a bajnokságban, az ellenfeleket meggyőző fölénnyel múlják fölül hétről-hétre, bár az elmúlt fordulóban az Óbudai Kaszások ellen már helyenként akadozott a gépezet. A csapat hétköznapjait továbbra is sérülések és betegségek hátráltatják, de vasárnap várhatóan a hosszabb ideje sérüléssel küszködőkön kívül mindenki hadra fogható lesz. A Miskolc legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert, múlt héten Salgótarjánban arattak nagyon értékes győzelmet. A november óta az első pozícióban álló MEAFC az egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtja eddig keleten, idegen­ben is rendre stabil játékot mutatnak.

Szemtől szemben

A Miskolc sikerének titka talán a keret összetételében rejlik, hiszen megfelelő arányban vannak a sokat látott rutinos játékosok és a tehetséges fiatalok. Az egész bajnokság egyik legfélelmetesebb hátvédpárosa, Drahos Gábor és Szögi Ádám hosszú éveken át kosárlabdázott az első osztályban, nem lesz könnyű dolga Jahmal Jonesnak és Velkey Jánosnak. Hármas poszton is nagy csata várható, hiszen a csapatkapitány Molnár András várhatóan a vajkezű Máté Balázzsal néz majd farkasszemet. Leginkább a palánk alatt lehet keresnivalója a DEAC-nak, hiszen Szabó Miklós és Farkas Attila papíron erősebb Endrész Tamásnál, és a tavaly még Debrecenben pattogtató Lippai Szabolcsnál. A „kispadok csatája” is döntő lehet a mérkőzésen, hiszen a vendégeknél is rendre hasznos teljesítmények érkeznek a cserék közül. Nem lesz egyszerű dolga tehát cívisvárosiaknak, de ha az utóbbi időben látott lendületes játékot nyújtják, akkor a Miskolc is legyőzhető.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!