Sport

2017.01.13. 16:54

Egy utolsó, gyilkos menetre visszatér Kathi Béla

Debrecen - Ha nyerni tud az Arnold Classicon, ő lesz minden idők legerősebb európai testépítője.

Debrecen - Ha nyerni tud az Arnold Classicon, ő lesz minden idők legerősebb európai testépítője.

Utoljára a 2012-es Superbodyn állt színpadon, és meg is nyerte azt a debreceni „bodylegenda”, Kathi Béla. Akkor úgy nyilatkozott, hogy az volt az utolsó megmérettetése, a továbbiakban nem kíván versenyeken indulni. Ehhez tartotta is magát egészen az idei esztendőig, ugyanis kiderült: Béla még egy menetre visszatér, és ott lesz március 20-án Melborune-ben, az Arnold Calssicon.

Ő lehet a legerősebb

– Valóban azt mondtam, hogy nem fogok visszatérni, de egyvalami csak nem hagyott nyugodni. Jómagam nem tudtam soha IFBB-ben versenyezni, mert korábban nem voltak ilyen lehetőségek Magyarországon. A testépítésben az IFBB Pro, vagyis a profi kártya a legmagasabb szint, ennek van a legnagyobb rangja. Itthon Kiss Jenő, Tóth Dani és Lantos Jani rendelkezik ezzel a címmel, illetve most legutóbb Kökény Béla gyűjtötte be. Ha megszerzem, akkor sem leszek jobb vagy rosszabb testépítő, ugyanis nagyon sok olyan amatőr bodys van, akinek ez nincs meg, mégis remek testépítők. Engem azért vonz, mert ha meglesz a profi kártya, én leszek hivatalosan is minden idők legerősebb európai testépítője – fogalmazott a sportoló.

Azt tudni kell, hogy a bodybuildingben számon tartják a legerősebbet, ez esetben a versenyző legjobb hivatalos eredménye számít guggolásban, fekvenyomásban és felhúzásban. Béla korábban 452,5 kg-mal guggolt, és 337,5-tel nyomott fekve.

A felkészülésről így beszélt a testépítő: – Úgy gondoltam, hogy mivel most már saját magam osztom be az időmet, sokkal könnyebb lesz a felkészülés. Azért is mertem belevágni, mert minden feltétel adott, a pihenéstől kezdve az anyagiakig, az edzéskoncentrációig és az edzőtársakig. Egyet azonban nem vettem figyelembe, mégpedig azt, hogy öregedett a testem, 38 évesen már nem úgy működik a szervezet, mint 28 esztendősen. Az erősember-versenyeket és az erőemelést nem ússza meg az ember „büntetlenül”, vannak ilyen-olyan nyavalyáim.

Fáj a csípőm, a hátam, merevek a vállízületeim, vagyis nem tudok már száz-, csak kilencven százalékosan készülni. Oda kell figyelnem, mert ha kicsit önfeledtebben edzek, máris jön egy sérülés.

Elég lesz a csúcsforma?

Béla mellett Bohos Kornél és Csuhai János is ott lesz a versenyen, utóbbiak -90 kg-ban, Kathi Béla pedig +100-ban.

– Nagyon erős mezőnyre lehet számítani, inkább az ázsiai, illetve az arab országokból jönnek majd versenyzők, és az oroszok is nagyon kedvelik ezt a viadalt – árulta el a testépítő. – A kártya megszerzéséhez a +100 kg-os kategóriát és az abszolútot is meg kell nyernem. Tíz viadalból kilencszer a száz kiló fölötti viszi el az abszolút címet is, tehát ha a kategóriámat meg tudnám nyerni, akkor valószínűleg enyém lenne a profi kártya. Ebben a súlycsoportban az Arnold Classicon a legjobb magyar eredmény Tóth Dani harmadik helye volt 2011-ben. Rajta kívül top hatba még nem került honfitársunk. Mindent megteszek, hogy elérjem a csúcsformát, de megjósolhatatlan, ez mire lesz elég. A maximumra törekszem, de csak aznap derül ki, hogy mennyi esélyem lesz. Ha életem legjobb formáját hozom, amit a 2012-es Superbodyn láttak tőlem a nézők, és jobban tudok pózolni, mint akkor, valamint öt százalékkal szárazabb tudok lenni, akkor hatvan százaléknyi esélyem van a győzelemre.

HBN-TN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!