Sport

2016.11.18. 11:58

Női futsal NB I: totógyilkos meccs következik

Debrecen - Előzetesen lehetetlen megjósolni, hogy a vendég DVTK vagy a hazai DEAC nyeri a női élvonalbeli futsalbajnokság következő összecsapását.

Debrecen - Előzetesen lehetetlen megjósolni, hogy a vendég DVTK vagy a hazai DEAC nyeri a női élvonalbeli futsalbajnokság következő összecsapását.

A debreceni lányok nagyon készülnek egy esetleges bravúrra, ám kérdéses, hogy végül mire lesz elég az akarat a keleti rangadón.

Sólyom Attila edző szerint a DVTK nagyon jó csapat, amely azonban rapszodikusan szerepel a futsal bajnokságban, mivel ebben a szezonban inkább a nagypályát részesíti előnyben a miskolci klub, így nem mindig a legerősebb kerettel tud felállni.

- Ellenünk várhatóan teljes létszámban játszanak, így nem lesz könnyű dolgunk. Ráadásul sérülések miatt a mi csapatunk lesz foghíjas. Az előjelek nem kedveznek nekünk, de aki pályára lép az nagyon elszánt lesz. Szeretnénk ott folytatni, ahol a HTE ellen abbahagytuk. ha így lesz, akkor meglepetést is tudunk okozni - nyilatkozta a mester.

A DVTK az a csapat, amelyik az újonc Göcsej otthonába a fakóval utazott (sőt, talán a harmadik számú keretével), és képes volt 21-1-re kikapni, és a DVTK az a gárda is, amelyik nemrég idegenben győzte le 4 góllal a bajnoki címvédő Astrát - igaz, a hazaiaktól több kulcsember hiányzott akkor. Vagyis megjósolhatatlan, hogy most melyik arcát mutatja a borsodi alakulat, ám ha a legjobb felállásban érkezik Debrecenbe, akkor esélyese a hétvégi összecsapásnak. Akárhogy is lesz, hazaiak célja szerint odapiríthat ellenfelének a DEAC, amely alakulat alakulgat, de még mindig sok dolognak össze kellene jönnie ahhoz, hogy az NB I erősebb csapataival érdemben felvehesse a küzdelmet.

A mérkőzés ingyenesen tekinthető meg a DESOK-ban.

- Koppányi Szabolcs -


Női futsal NB1, 8. forduló

2016. november 20. 20.00, Debrecen, DESOK

DEAC - DVTK- Vénusz


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!