Sport

2016.11.17. 17:13

„Nándorfehérvári csata” vár a DHK-ra

Debrecen - Varga Arnold lapunknak elárulta, őket is alaposan meglepte a Muhin-Morgan trénercsere.

Debrecen - Varga Arnold lapunknak elárulta, őket is alaposan meglepte a Muhin-Morgan trénercsere.

A Debreceni Hoki Klub játékosainak hosszú utat kell megtenniük, ugyanis Berta Ákosék pénteken 18 órakor a HK Beograd otthonában lépnek jégre. A papírforma a nyolcadik pozíciót birtokló cívisek sikerét vetíti előre, hiszen a hazai együttes tizenkilenc mérkőzésen csupán nyolc pontot szerzett, aminek köszönhetően az utolsó, 11. helyen szerénykedik. A hajdúságiak október 20-án saját csarnokukban már móresre tanították riválisukat, a 6–0-s hengerből a két-két gólig jutó Hári Norbert és Artem Bezrukov mellett Sergei Piskunov és Valerii Sadikov is góllal vette ki a részét.

– A győzelem a célunk, ennek ellenére nem szabad lebecsülnünk a belgrádiakat – adta ki az ukázt Varga Arnold. – A legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk, nagy hibát követnénk el, ha könnyelműsködnénk. A három pont begyűjtése esetén elkezdhetjük a felzárkózást az élbolyhoz. Az ellenfelünk idén debütált a bajnokságban, az utóbbi hetekben egyértelműen javult a teljesítményük. Változott a keretük összetétele is, sok új hokist szerződtettek. Csütörtökön délelőtt utaztunk el a szerb fővárosba, Szegeden ebédeltünk, az éjszakát pedig egy belgrádi hotelben töltjük.

Tanulási folyamat

A DHK a legutóbbi két bajnokiját elbukta, így Jason Morgan vezetésével még nyeretlen az együttes a MOL Ligában. A kanadai szakember Jevgenyij Muhin örökébe lépett, az edzőváltás egyébként sokakat meglepett, mivel a klub elöljárói zsinórban négy behúzott találkozó ellenére váltak meg Muhintól.

– Őszintén megmondva, mi sem számítottunk erre a végkifejletre, de a vezetőség ezt a döntést hozta. Próbáljuk minél hamarabb elsajátítani Jason Morgan elképzeléseit, minden nap új dolgokat tanulunk. Az elmúlt két vereségünk alkalmával a nagy akarás kapkodással párosult, emiatt maradtunk alul. A bajnokságban szeretnénk az első három között végezni, viszont ennek érdekében rengeteget kell dolgoznunk – mondta a védő.

A magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya, Rich Chernomaz nemrég a bő keretbe behívta Varga Arnoldot, ám a szűkített listán már nem szerepelt a hokis neve. – Örültem a meghívónak, ellenben sajnálom, hogy kihullottam a rostán. Nincs okom szomorkodni, hiszen februárban újra bizonyíthatok. Azokat a hibákat, amelyekre a szakmai stáb felhívta a figyelmemet, mindenképpen javítani fogom – zárta mondandóját Varga.

HBN-BÁ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!