Sport

2015.01.05. 14:35

Idén is Törökországban edzőtáborozik a Loki

Debrecen - Eldőlt: tíz napig Belekben készülnek a piros-fehérek, előtte jön a Csaba és a Szpari, utána a Fradi.

Debrecen - Eldőlt: tíz napig Belekben készülnek a piros-fehérek, előtte jön a Csaba és a Szpari, utána a Fradi.Egyre inkább körvonalazódik a DVSC-TEVA téli felkészülésének programja, hétfőre az is eldőlt, hogy a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén februárban is a törökországi Belekben tölt tíz napot a bajnokcsapat – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A piros-fehérek február 5-15. között készülnek majd a török riviérán, ahol a tervek szerint a tréningek mellett erős ellenfelekkel mérkőznek meg, azonban a csapatok kiléte jelenleg még nem publikus, ugyanis szervezés alatt áll a kinti program.

Az itthoni menetrend azonban már ismert, az első edzőmeccsre az FC Botosani ellen kerül sor január 17-én, egy héttel később pedig a Békéscsabát fogadják Kondás Elemérék. A hónap utolsó napján két találkozót is játszik a Loki, a Mezőkövesd és a Nyíregyháza ellen.

Az utolsó felkészülési mérkőzést a Fradi ellen vívják a debreceniek hazai pályán, február 21-én.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!