Sport

2014.05.25. 17:29

A mezőny fölé nőttek

Felcsút - A DVSC-TEVA történetének hetedik bajnoki címét szerezte meg Felcsúton, bár ez hivatalossá csak szombaton válik.

Felcsút - A DVSC-TEVA történetének hetedik bajnoki címét szerezte meg Felcsúton, bár ez hivatalossá csak szombaton válik.

A képlet egyszerű volt, ha a Debrecen nyer az OTP Bank Liga 29. fordulójának bepótolt mérkőzésén, akkor matematikailag még nem, de gyakorlatilag megnyeri a bajnoki címet. Ehhez a Puskás Akadémiát kellett legyőznie Kondás Elemér együttesének, s az 1-0-ás vendéggyőzelem azt jelentette, hogy a Győri ETO az utolsó fordulóban ugyan elvileg még be tudja fogni pontszámban a Lokit, de mivel a cívisvárosiak gólkülönbsége tizenöt találattal jobb, mint az üldöző csapaté, a csoda segíthetne csak a győrieken.

Ahogyan az is csodaszámba megy, hogy a debreceniek bő tíz év alatt hetedszer nullázták le a mezőnyt, ezúttal is teljesen megérdemelten. A felcsúti öltözőt a lefújás után majd szétvetette az öröm. - Matematikailag még nem vagyunk bajnokok, de természetesen nagyon örülünk, az ünnepléssel azonban még várunk a jövő hétig - mondta a naplónak a győztes csapat trénere. - Ennek ellenére néhány italt el fogunk fogyasztani a hazafelé vezető úton - jelentette ki hamiskás mosollyal a tréner, aki azt is megígérte, hogy a klub legendája, Dombi Tibor ott lesz a pályán a DVSC jövő heti, utolsó bajnoki mérkőzésén a Nagyerdei Stadionban.

HBN-TN


Felcsút, Debrecen - A Loki matematikailag még nem, de egyébként megnyerte a bajnoki címet.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!