Sport

2014.04.08. 08:23

Veretlenül menetelnek a rájátszásban

Debrecen - Eddigi mindhárom meccsüket megnyerték a playoffban a debreceni kosarasok.

Debrecen - Eddigi mindhárom meccsüket megnyerték a playoffban a debreceni kosarasok.

A Bonyhád és a Pápa elleni találkozóján is sikerrel járt az NB I/B rájátszásában küzdő DEAC kosárlabdacsapata. A jó formában és hangulatban játszó debreceniek „rajt-cél” győzelmet arattak a nyolccsapatos felsőházi rájátszás egyik kiemeltje, a Bonyhád ellen. Imponáló volt, ahogyan bejátszották a hazai fiatalok a teljes pályát, lényegében csupán egyetlen periódusban tudott a Bonyhád csökkenteni a folyamatosan növekvő debreceni előnyön. Többek között Takács Dániel, Kovács Imre és Nagy Botond kiváló dobóteljesítményével végül 22 ponttal, 111:89-re nyertek a cívisvárosiak a tapasztalt dunántúli ellenfelükkel szemben.

Az egyetemisták így már két győzelemmel a hátuk mögött látogattak Pápára a harmadik fordulóban. Nem kezdett jól a DEAC, mert a lassúbb, robusztusabb pápai együttes leindította a Debrecent. Azonban a pápai „szárnyalás” nem tartott sokáig, és 20 perc után már két pont előnye volt a DEAC-nak. Ezt követően elfáradtak a hazaiak, ezzel szemben Nagy Ágoston tanítványai tovább növelték előnyüket, és végül 84:75-ös sikert arattak.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!