Sport

2014.01.15. 16:58

Berki biztosan nem, Tisza Tibor talán?

Debrecen - A Csákvár labdarúgója nem tudott megegyezni a debreceni vezetőséggel, most a Győri ETO vinné.

Debrecen - A Csákvár labdarúgója nem tudott megegyezni a debreceni vezetőséggel, most a Győri ETO vinné.Mint arról a Hajdú-bihari Napló néhány nappal korábban beszámolt, jó esély nyílt arra, hogy az NB III-ban szereplő Csákvár középpályása, Berki István a DVSC-TEVA csapatában folytassa a pályafutását tavasszal. Erre azonban mégsem kerül sor, ugyanis az U20-as válogatott labdarúgó nem tudott megegyezni a Loki vezetőivel. Erről a csákváriak elnöke, Nagy Sándor számolt be a klub honlapján.

Nincs egyezség

– Ugyan a két klub mindenben megegyezett az átigazolás kapcsán, végül Berki István nem jutott dűlőre a Loki vezetőivel, s visszatért Csákvárra. Hogy a tavaszi idényt nálunk tölti-e tehetséges fiatalunk, arra most nem tudok még választ adni, ugyanis azóta bejelentkezett érte a bajnoki cím védője, a Győr. Ami Pistinek nem sikerült Debrecenben, az az ETO-nál azonnal megoldódni látszott, gyorsan megegyezett új kérőjével. A gondot viszont az jelenti, hogy ezúttal a két érintett klub elképzelése áll meglehetősen távol egymástól. Jelenleg zajlanak a tárgyalások, ám amíg nem kerül pecsét a szerződésre, Berki Csákváron végzi a felkészülést - mondta a tulajdonos.

Ha már a Lokival hírbe hozott futballistáknál tartunk: szinte mindegyik átigazolási időszakban felmerül a sajtóban Tisza Tibor neve, mint lehetséges hajdúsági igazolás. A huszonkilenc esztendős csatár jelenleg a Diósgyőr alkalmazottja, de a sportnapilap szerint közel van a megegyezéshez a DVSC-TEVA gárdájával. A Napló igyekezett tájékozódni a debreceni klubnál, de a vezetőség tartja magát a korábbi gyakorlathoz, mely szerint csak akkor tájékoztatják a közvéleményt egy-egy szerződéskötésről, ha a felek már aláírták a megállapodást. Mindenesetre nem kis meglepetés lenne, ha a DVTK-nál fölöslegessé vált Tisza végül a hajdú-bihari megyeszékhelyen kötne ki.

Csatlakoznak Bouadláék is

A piros-fehérek hivatalos honlapja szerint csütörtökön már teljes lesz a keret, ugyanis visszatértek a válogatott edzőtáborából a bajnoki listavezető játékosai: Korhut Mihály, Verpecz István, Szakály Péter és Lázár Pál. Két légiós is csatlakozik Kondás Elemér együtteséhez, Selim és Slimane Bouadla megérkezett téli szabadságáról és megkezdték a felkészülést a csapattal.

HBN-TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!