Sport

2013.09.06. 16:52

Megerősített csapatok csatája

Debrecen - A nyitófordulóban, a Békéscsaba felett aratott nagyszerű győzelem után újabb komoly erőpróba vára DVSC-TVP csapatára: Varga József alakulata a tavaly az utolsó helyen végző MTK-Budapest otthonában vendégszerepel szombaton 18 órától.

– Az edzőnk felhívta rá a figyelmünket, hogy nem szabad félvállról vennünk ezt az összecsapást. A BSE is megerősödött, alaposan felkészültünk a derbire, amelyen végig koncentráltan kell majd játszanunk. Az előző évben is megnehezítették a dolgunkat a fővárosiak, akiknek ez lesz az első hazai meccsük, ami pluszban is motiválhatja őket, illetve nyilván az MTK sem szeretne ismét az utolsó pozícióban zárni. Bízunk benne, ezt a fordulót is sikerrel vesszük – reménykedett az előző találkozón remek formában kéziző debreceni Siska Pálma.

A cikk folytatását a Hajdú-bihari Napló szeptember 7-i számában olvashatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!