Sport

2013.08.27. 15:42

A Csaba ellen harcolná ki a továbbjutást az Újváros

Balmazújváros - Békés megyében vívja meg vélhetően kevésbé békés MK-mérkőzését a hajdú-bihari egylet.

Balmazújváros - Békés megyében vívja meg vélhetően kevésbé békés MK-mérkőzését a hajdú-bihari egylet.A hétvégi bajnokin, a Kisvárda ellen elért 3–3-as döntetlen után ezúttal szerdán 19 órától a Magyar Kupában van jelenése az NB II-ben szereplő Balmazújvárosnak. A hajdúságaik a második fordulóban a szintén a másodosztályban küzdő Békéscsaba otthonában harcolhatják ki a továbbjutást.

– Szeretnénk egyre jobban teljesíteni, a siófoki meccshez képest a Kisvárdával szemben megvívott ütközeten már láttam előrelépést, amit az eredmény is mutatott. Ennek ellenére hátul továbbra is sok hibával játszottunk, ebben további javulásra lesz szükség. Hétfőn kiértékeltük a várdai meccset, aztán taktikai edzést tartottunk, kifejezetten a Békéscsabára készülve. Ismerjük a csabaiak stílusát, mindig nagy csatát szoktunk velük vívni, ezúttal is erre számítunk, szeretnénk továbbjutni – mondta el várakozásait Híres Gábor, a Balmazújváros vezetőedzője a szerdai MK-találkozóval kapcsolatban.

Jó derbik lesznek

Kedden a Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették a Ligakupa csoportmérkőzéseinek pontos menetrendjét: a Balmazújváros a B-csoportba került, épp úgy, ahogy az NB I-es DVSC-TEVA, a szintén élvonalbeli Mezőkövesd, és az NB II-es Nyíregyháza.

– Az biztos, hogy jó meccseket fogunk játszani erős csapatok ellen. Elég bő a keretünk, így mindenki játéklehetőséghez jut majd, a fiatalabb labdarúgóink is megmutathatják, mire képesek, mindenki formába lendülhet – vélekedett Híres, akinek együttese elsőként szeptember 4-én, szerdán 16.30-tól a Mezőkövesd ellen lép pályára a Ligakupában.

Ezek is érdekelhetik