2023.06.01. 00:00
Kisebb mélyépítési munkákra is elérhetők a HBM világszínvonalú technológiái
Forrás: HBM Kft.
A hazai piacon már több mint 25 éve jelen levő, francia hátterű HBM Kft. 2021-ben nyitotta meg irodáját Debrecenben azzal a céllal, hogy nemzetközi szakértelmét a helyi igényekre szabva, és a helyi emberekkel közösen fejlessze a várost és a régiót. Azóta a mélyépítő már több jelentős kelet-magyarországi ipari beruházás alapozásán dolgozott, és a Debreceni Egyetemmel együttműködve itt alkalmazta hazánkban először környezetkímélő, alacsony karbonlábnyomú betonreceptúráját is. A nagyméretű beruházások mellett azonban a HBM szakértelmét ún. SMART üzletágán keresztül a kisebb volumenű, gyakran két-három napos mélyépítési munkák megrendelői számára is elérhetővé teszi.

A HBM 2019-ben hozta létre úgynevezett SMART üzletágát (Small Agile Rapid Team), amely kivitelezőkkel, tervezőkkel, beruházókkal együttműködve kisebb volumenű, gyakran rövid, mélyépítési munkákat végez. Azóta a cölöpalapozásra szakosodott egység közel 30 projektet valósított meg, és a közelmúltban is számos új referenciával bővítette portfólióját többek között az ipari csarnokok és a mezőgazdasági létesítmények területén.

Idő- és költséghatékony működés
A SMART lényege, hogy a tervezést, kivitelezést és utókövetést egy kézben tartják, így az információáramlás és a döntéshozatal hatékonyabb és gyorsabb, mint egy többszereplős rendszerben. Ez lehetővé teszi számukra, hogy a megszokott HBM minőség biztosítása mellett szolgáltatásaikat rugalmasan az ügyfél egyéni igényeihez igazítsák, miközben szorosabban együttműködnek partnereikkel. A megnövekedett hatékonyságnak köszönhetően így a SMART csapata megrendelői számára költségeket és időt is képes spórolni.

A SMART speciális munkaterületeken is bevethető
A SMART csapattal való együttműködés egy másik előnye, hogy szaktudásuk és felkészültségük a speciális munkaterületeken történő bevethetőséget is lehetővé teszi. 2021-ben például egy kelet-magyarországi vegyipari nyersanyaggyártó üzem újabb blokkjának alapozási munkáit végezhették el. Az ügyfél harmadik alkalommal kérte fel a HBM csapatát, ez alkalommal CFA cölöpözés megvalósítására.

Visszatérő ügyfelek az ipari és mezőgazdasági szektorból
2022-ben a HBM SMART tíz különböző projektben végzett alapozási munkákat, köztük az ipari és a mezőgazdasági létesítmények területén.

A SMART együttműködött a világ egyik vezető független járműipari fejlesztő cégével, és Screwsol technológiával kivitelezte teszt- és irodaépületeik alapjait. A HBM ugyanennek a megrendelőnek két éve már dolgozott a bővítés első ütemén, az itt szerzett tapasztalatok jól hasznosíthatók voltak a fejlesztés következő fázisában.

A visszatérő megrendelőkkel szerzett korábbi tapasztalatok a tervezés és kivitelezés személyre szabhatóságát és hatékonyságát rendszerint nagyban elősegítik. Egy 8 évvel ezelőtti eredményes együttműködése nyomán a SMART csapata nyerte meg egy gabonasilópark alapozási munkáit, ahol 8 darab gabonasiló mélyalapozását készítették el. A kivitelezéshez a közel egy évtizeddel ezelőtt, ugyanazon a területen végzett munkák során szerzett tapasztalatokat sikerrel tudták hasznosítani.

Kivitelezők, tervezők és beruházók igényeire szabva
A SMART célja 2023-ban is, hogy továbbra is olyan kivitelezőket, tervezőket és beruházókat szolgáljanak ki – elsősorban a Screwsol és CFA cölöpökre fókuszálva –, akik nem akarnak kompromisszumot kötni olyan kulcsterületeken sem, mint a minőség, biztonság, és a költség- és időhatékonyság, valamint az olyan legkorszerűbb, fenntartható technológiák alkalmazása, mint például a kitermelt talaj nélküli cölöpözési módszerek, vagy az ultraalacsony szén-dioxid-kibocsátású beton használata.