Tisztújítás

2023.02.09. 07:09

Garázdaság, szexbotrány – válogatott társaság került a DK elnökségébe

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a DK hétvégi kongresszusán tisztújítást is tartottak, a párt elnökségébe több botrányos politikus került.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke (b) és Barkóczi Balázs, a párt szóvivője

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A DK elnökségének új tagja lett Barkóczi Balázs, Dobrev Klára árnyékkormányának oktatási és kulturális árnyékminisztere, a párt szóvivője, akit még 2009-ben, egyebek mellett garázdaság miatt ítélt el jogerősen a bíróság – írja a lap

Barkóczi 2006. április 3-án betört egy Isaszegen található ház udvarába, ahol fenyegetett és megvert egy férfit, illetve annak feleségét. 

A magát a legeurópaibb pártnak nevező DK elnökségébe beválasztották továbbá Gréczy Zsoltot is, akiről országgyűlési képviselőként 2019-ben kerültek nyilvánosságra pornográf felvételek.

Ezeket saját bevallása szerint is ő maga készítette önmagáról és amelyeken Gréczy egyebek mellett önkielégítés közben volt látható. 

A DK elnökségének harmadik új tagja pedig a párt EP-képviselője, Dobrev Klára árnyékkormányának árnyék-külügyminisztere, Rónai Sándor lett, akit tavaly októberben, a müncheni repülőtéren rendőrök vezettek el.

Végül de nem utolsósorban: nem indult újra elnökségi tagságáért Vágó István, aki ettől függetlenül a DK online tévéjében folytatja tovább közéleti tevékenységét, ami nem feltétlenül örvendetes hír eddigi politikai teljesítménye tükrében. Az egykori kvízmester az elmúlt években ugyanis számos ostoba és botrányos kijelentést tett. 

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában