Marad a monarchia

2022.09.11. 15:57

Ausztrália egyelőre nem szakad el a brit koronától

A néhai II. Erzsébet királynő iránti tiszteletből Ausztráliában egyelőre nem tartanak népszavazást a monarchia fenntartásáról - jelentette ki vasárnap az ausztrál miniszterelnök.

Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök. Az ország államfője hivatalosan máig a mindenkori brit uralkodó, így jelenleg III. Károly

Forrás: AFP

Fotó: Steven Saphore

Anthony Albanese a Sky News brit televíziós csatornának adott interjújában azt mondta, 

"alkotmányos kérdések" helyett most annak van ideje, hogy leróják kegyeletüket az elhunyt uralkodó felé, valamint hálájukat fejezzék ki azon szolgálatokért, melyeket II. Erzsébet Ausztráliának, a Nemzetközösségnek, valamint a világnak tett.

Albanese a tervek szerint személyesen vesz részt a királynő szeptember 19-én tartandó temetésén.

A miniszterelnök korábban többször hangoztatta, hogy tervei között szerepel Ausztrália köztársasággá alakítása, szerinte ugyanis "minden ausztrál állampolgárnak meg kell adni az esélyt, hogy az ország államfője lehessen".

 

A kérdésről 1999-ben tartottak népszavazást, ekkor a szavazók 55 százaléka a monarchia megtartása mellett foglalt állást.

 

A brit koronától korábban már több ország szakadt el, jóllehet a Nemzetközösségből egyik sem vált ki: Guyana 1970-ben, Trinidad és Tobago 1976-ban, a Dominikai Közösség is 1978-ban, tavaly novemberben pedig a karib-tengeri Barbados is a köztársaság intézménye mellett döntött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában