Új párt, régi jelszavak?

2022.08.18. 08:05

Összelopkodott szlogenekkel üzen a „népnek” Jakab Péter

A korábbi Jobbiktól, a Fidesztől, Gyurcsány Ferenctől, de még Orbán Viktortól is átvesz régi szófordulatokat, szlogeneket Jakab Péter. "A Nép Pártján" című kezdeményezés augusztus 20-án jelentheti be, hogy párttá alakul. Jakab Péteréknek azonban eddig nem sikerült túl sok eredeti szöveget kiizzadniuk magukból.

Jakab Péter, a Jobbik bukott elnöke és tanácsadója, Molnár Enikő volt kabinetfőnök

Forrás: Magyar Nemzet

Fotós: Mirkó István

A nyári politikai uborkaszezonban bőségesen szolgáltatott témát Jakab Péter és korábbi pártja, a Jobbik szakításának története. A leginkább szappanoperához hasonlítható adok-kapok eredménye vélhetően egy újabb pártszakadás lehet, ami a Jobbik háza táján hagyománnyá válhat. Emlékezetes ugyanis, hogy a 2018-as vesztes választások után is egy újabb párt vált ki az egykori radikális politikai alakulatból.

Most pedig, a 2022-es választási vereség után egyenesen a párt korábbi elnöke, Jakab Péter lépett ki a Jobbikból, hogy egy új párt alakításán ügyködjön. A Nép Pártján azonban eddig kevéssé kommunikál eredeti üzeneteket.

Leginkább úgy tűnik, hogy Jakab Péter és tanácsadója (a jobbikosok így hivatkoznak a korábbi pártelnökkel többször együtt éjszakázó kabinetfőnökére), Molnár Enikő az elmúlt években már elsütött politikai szlogeneket és szófordulatokat lopkodott össze ahhoz, hogy tartalommal töltse fel a „Jakab-brandet”.

Az új mozgalom neve eleve koppintás. "A nép pártján" szlogenről Vona Gábor, a Jobbik korábbi elnöke a napokban írta meg, hogy a 2018-as kampányra készülve találták ki az akkori kommunikációs vezetőivel. Az egykori miniszterelnök-jelöltből lett médiaszemélyiség az Index.hu-n megjelent véleménycikkében reagált Jakab Péter augusz­tus 20-án várható pártalapítására. Ahogy fogalmazott: nem várt „ajándék” ez az országnak a nemzeti ünnepen, és neki is, hiszen ha így van, az új formáció a Radnai László kommunikációs igazgató és általa 2016 körül kitalált szlogennel alakul meg és éppen a születésnapján. „Köszi, Peti!?” – jegyzi meg szarkasztikusan a Jobbik korábbi, bukott elnöke.

Emellett Jakab Péter nemcsak volt pártjától, hanem az egyik legszorosabb szövetségesétől, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöktől is vett át szállóigévé vált kifejezést. Facebook-oldalának egy posztjában Orbán Viktor kampányáról azt írja: „Hazudott. Nem kicsit, nagyon!” 

A teljes cikk ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában