Meghosszabbították a babaváró támogatás igénylését

2022.08.05. 19:51

A háború sem veszélyezteti a családtámogatásokat, jövőre is elérhetőek lesznek a juttatások

Minden idők legnagyobb összegét, több mint 3200 milliárd forintot irányzott elő a jövő évi költségvetés családtámogatásokra. A Magyar Nemzet összegyűjtötte, az elhúzódó háborús helyzetben mit lehet tudni az egyes családtámogatási formák jövőjéről.

A háborús helyzet sem veszélyeztetheti a családtámogatásokat” – jelent meg a múlt hétvégén egy szűkszavú bejegyzés a kormány közösségi oldalán. Mint írták, a családtámogatásokat a 2023-as költségvetésben is biztosítják, így marad – a poszt felsorolását követve – a babaváró támogatás és a családi adókedvezmény, az otthonteremtési támogatás, az első házasok adókedvezménye és a diplomás gyermekgondozási díj (gyed) is.

A felsoroltak közül egyedül a babaváró támogatás volt időbeli korláthoz kötött, eredetileg idén év végéig lett volna igényelhető.

A mostani közlés, írja a Magyar Nemzet, egyfajta megerősítése annak, ami már a 2023-as költségvetés tervezetének benyújtásakor látható volt: a „babaváró támogatások” soron több mint 175 milliárd forint kiadást irányzott elő a jövő évre is a kormány. A többi családtámogatási formával kapcsolatban nagyobb volt a bizonytalanság, ám ez csak abból fakadt, hogy külön nevesítve nem szerepelnek a költségvetésben. Holott a kormány már a büdzsé tervezésekor jelezte, hogy

minden korábbinál nagyobb összeget, több mint 3200 milliárd forintot szánnak jövőre a családok támogatására. Emellett az is látszott, hogy „lakástámogatásokra” összesen 491 milliárdot fordítanak 2023-ban, szemben az ez évre előirányzott 382 milliárd forinttal.

A családi adókedvezményt, az első házasok adókedvezményét és a diplomásgyedet nem időhöz kötötten vezette be az Orbán-kormány, mindenesetre a poszt arról árulkodik, hogy ezek hozzáférhetőségét az elhúzódó háborús helyzetben is megerősítették. Hogy a mostani bejegyzés szerint marad az otthonteremtési támogatás, az pedig az otthonteremtési program teljes fenntartását feltételezi.

Ide tartozik mindenekelőtt a 2015-ben bevezetett családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a csok mellé felvehető kamattámogatott hitel, valamint a csokosoknak járó illeték- és áfamentesség.

E körben kell megemlíteni a kedvezményes, ötszázalékos lakásáfát is, melynek 2024 végéig történő meghosszabbítását Orbán Viktor miniszterelnök a múlt pénteki rádióinterjúban jelentette be.

Szintén idetartozik

az időhatárosan bevezetett falusi csok, melynek igénylési határidejét már kitolták 2022. június 30-ról december 31-re.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pedig nemrég arról beszélt, dolgoznak azon, hogy január 1-jétől a falusi csokot akár kibővített feltételekkel tegyék elérhetővé.

Az otthonteremtési program speciális eleme az otthonfelújítási támogatás, amelyről külön nem szólt a bejegyzés, sem más kormányzati megnyilvánulás. Az akár hárommillió forintos támogatást 2021. januári bevezetése óta már több mint 131 ezer család tudta igénybe venni, vagyis

rendkívül népszerű támogatási formáról van szó, amely már egy gyermek esetén is igénybe vehető.

A bejegyzés megfogalmazása szerinti „otthonteremtési támogatásba” elvileg beletartozik, ráadásul a rezsicsökkentés módosulása miatt még nagyobb szerepe lehetne a családok energetikai célú beruházásaiban, például napelemes rendszer telepítésében, hőszigetelésben, alternatív fűtési mód kiépítésében vagy nyílászárócserében.

Jóllehet külön nem nevesítették vagy jelentették be, a nagycsaládosok személygépkocsi-vásárlási támogatására is szerepel kilencmilliárd forint a jövő évi költségvetésben. Noha ezt a támogatást is 2022. december 31-ig vezették be eredetileg, így jó eséllyel jövőre is élhetnek a lehetőséggel a legalább háromgyermekes családok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában