Ország-világ

2021.04.12. 19:09

A magyar ET-elnökségre készülve Szijjártó Péter Monacóval egyeztetett

Májustól Magyarország lesz az Európa Tanács elnöke, erre készülve azon európai országokkal is fontos egyeztetni, melyekkel általában nincs túl aktív együttműködése, ilyen Monaco is – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.

Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a hercegséggel mindössze öt éve tart fenn Magyarország diplomáciai kapcsolatot,

a két ország ugyanakkor kifejezetten hasonló álláspontot képvisel a környezetvédelem és a digitalizáció fontosságával kapcsolatban.

Úgy fogalmazott: „Büszkék vagyunk arra, hogy azon 21 ország közé tartozunk a világon, amelyek a járvány előtt úgy tudták növelni gazdasági teljesítményüket, hogy közben csökkentették károsanyag-kibocsátásukat.”

Az Európai Unió már hosszú ideje egyeztetéseket folytat három kis országgal: San Marinóval, Andorrával és Monacóval társulási megállapodás megkötéséről – emlékeztetett Szijjártó Péter.

A miniszter hangsúlyozta: Magyarország támogatja ezt a folyamatot, szeretné, ha az unió mielőbb szorosabbra fűzné kapcsolatait ezekkel az európai országokkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában