Ország-világ

2020.11.01. 21:10

Szlovák kormányfő: köszönjük a magyaroknak a segítséget!

Igor Matovič szlovák kormányfő és Roman Mikulec belügyminiszter a Komáromi Kajak-Kenu Klubban kialakított mintavételi pont előtt köszönte meg a magyarországi egészségügyisek munkáját és Magyarország segítségét.

„Magyarország 197 egészségügyi dolgozót küldött Szlovákiába, ebből a Komáromi Kajak-Kenu Klubban kialakított mintavételi ponton ketten teljesítettek szolgálatot tegnap és a mai nap folyamán is. Nagyon ügyesek, a segítségüket pedig rendkívül nagyra értékeljük, hiszen szombaton több mint 600 személyt teszteltek le. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Magyarországnak azért, hogy ilyen gyorsan reagáltak a kérésünkre” – mondta a Magyar Nemzet szerint Roman Mikulec belügyminiszter.

„A mondás szerint bajban ismerszik meg a jó barát. Pénteken még szükséghelyzetben voltunk és Szlovákia-szerte a médiában arról cikkezet, hogy a Közös Felelősség hadművelet és az országos tesztelés megvalósíthatatlan. Kapcsolatba léptem Orbán Viktorral, aki azt mondta: segítünk nektek. Bajban ismertük meg, hogy ki is a valódi barátunk, és ezért nagy köszönet jár”

– konstatálta Igor Matovič kormányfő.

A Körkép azon kérdésre, miszerint a Dél-Szlovákiában javuló járványügyi helyzet miatt előfordulhat-e, hogy némelyik déli járásban nem kerül sor az országos tesztelés második fordulójára, a kormányfő nem akart konkrétumokba bocsátkozni. Véleménye szerint minden forduló jelentős mértékben segít a fertőzöttek kiszűrésében.

Ľuboš Blaha azon kijelentését, miszerint a magyarul és németül beszélő medikusokra rendőröket kell hívni, a kormányfő inkább nem is kommentálta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában