megtorló szankció

2020.08.20. 07:52

Washington az ENSZ ellenében is meghosszabbítja az ENSZ-szankciókat Irán ellen

A Trump-kormányzat 2018-ban lépett ki egyoldalúan az Iránnal megkötött hathatalmi atomalkuból.

Washington az ENSZ ellenében is meghosszabbítja, illetve újra bevezeti az ENSZ-szankciókat Irán ellen – jelentette be szerda esti washingtoni sajtókonferenciáján az amerikai elnök.

Donald Trump azt mondta: csaknem az összes korábbi ENSZ-szankciót bevezeti ismét, azokat is, amelyeket a 2015-ben aláírt hathatalmi megállapodás értelmében feloldottak.

Ez „megtorló intézkedés lesz” – jelentette ki Trump. Felkérte Mike Pompeo külügyminisztert, „értesítse az ENSZ Biztonsági Tanácsát arról, hogy az Egyesült Államoknak szándékában áll visszaállítani gyakorlatilag valamennyi ENSZ-szankciót”.

Pompeo szerdán este jelentette be, hogy csütörtökön New Yorkba utazik, és tájékoztatja az ENSZ BT-t. Az elnök sajtókonferenciája után nem sokkal a külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben leszögezte: harminc nappal azt követően, hogy Pompeo hivatalosan is értesíti a BT-t, az amerikai kormányzat életbe lépteti az ENSZ-szankciókat, köztük azt is, amely a dúsításra alkalmas urán termelésének teljes körű betiltását írja elő.

A Trump-kormányzat 2018-ban lépett ki egyoldalúan az Iránnal megkötött hathatalmi atomalkuból. Az egyezséget Trump „katasztrofálisnak” nevezte.

Az elmúlt napokban Kelly Craft amerikai ENSZ-nagykövet többször próbálkozott az ENSZ-ben, hogy határozatlan időre meghosszabbíttassa az Iránnal szembeni, októberben lejáró fegyverembargót, de nem járt eredménnyel.

A BT augusztus 14-én elvetette az embargó meghosszabbítására tett javaslatot, amit Pompeo „megbocsáthatatlannak” minősített. Kilátásba helyezte: országa „tovább fog dolgozni azon, hogy a(z iráni) teokratikus rezsim előtt ne nyíljon meg a lehetőség olyan fegyverek beszerzésére és eladására, amelyek mások mellett Európa szívét és a Közel-Keletet fenyegethetik”. Kelly Craft pedig azt mondta akkor, hogy az Egyesült Államok tervezi a bécsi megállapodás azon mechanizmusának életbe léptetését, amely lehetővé teszi, hogy a résztvevők a másik fél „jelentős nemteljesítésére” hivatkozva helyreállítsák az Irán elleni korábbi szankciókat.

„Iránnak soha nem lesz atomfegyvere” – jelentette ki szerdán este ismételten az amerikai elnök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában