bűncselekmény

2019.12.10. 18:03

Rablótámadásban meggyilkoltak egy magyar nőt Nigériában

A gyerekeiknek nem esett bántódásuk, feltehetően nem voltak a lakásban.

Rablótámadásban meggyilkoltak egy magyar nőt a hétvégén Nigériában – derül ki nigériai sajtójelentésekből.

A beszámolók szerint a gyilkosságot vasárnap késő este követték el a nő és kameruni származású férje közös lagosi otthonában, ahol három kisgyermekükkel éltek.

A dunaújvárosi származású nőt a támadók megölték, férjét súlyosan megsebesítették, állapota válságos.

A gyerekeknek nem esett bántódásuk, feltehetően nem voltak a lakásban a bűntény idején.

Az elkövetők azt állították, hogy villanyszerelési munkálatokat kell elvégezniük, és ennek ürügyén jutottak be a pár lakásába, ahol azonnal különválasztották és más-más szobába hurcolták őket.

Először arra kényszerítették a nőt, hogy utaljon át nekik pénzt, majd elvették tőle a bankkártyáját.

A híradások szerint a támadók savat itattak mindkét áldozattal, majd késsel megsebesítették őket, és a nőt egy párnával megfojtották.

A férfi – sebesülése ellenére – segítséget tudott kérni, és a helyszínre kiérkező rendőrök mindkét támadót elfogták.

A kameruni férfi a Maersk nemzetközi szállítmányozási vállalat nigériai részlegének igazgatója. Egyes elképzelések szerint a pár elleni szándékos merényletet próbálhatták rablótámadással álcázni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában