Kifuthat

2019.09.23. 06:24

Irán elrendelte a brit tartályhajó elengedését

Irán elrendelte a brit lobogó alatt közlekedő Stena Impero elengedését, a tartályhajó hamarosan elhagyhatja az iráni Bandar-Abbász kikötőjét, és nemzetközi vizekre hajózhat – jelentette be vasárnap Hormozgán tartomány kikötői és hajózási hivatala.

„A brit Stena Impero tartályhajó őrizetének felfüggesztésére vonatkozó rendelet kiadása után a hajó hamarosan kifuthat a nemzetközi vizekre” – idézte a hivatal igazgatójának szavait a Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség.

Szeptember elején már szabadon engedték a hajó 23 fős legénységének hét tagját, a hét matróznak – akik között vannak indiai állampolgárok is – humanitárius megfontolásokból engedélyezték, hogy elhagyják a tankerhajót, és Iránból is távozhattak.

A Stena Bulk svéd cég által üzemeltetett, de brit lobogó alatt közlekedő tartályhajót július 19-én foglalták le a Hormuzi-szorosban, két héttel azt követően, hogy a brit haditengerészet Gibraltárnál őrizetbe vette a Grace-1 nevű iráni tartályhajót. London szerint a hajó Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsim ellen bevezetett szankciókat. A tartályhajó végül augusztus 18-án kapott engedélyt a távozásra, miután Teherán szavatolta, hogy a tanker által szállított 2,1 millió hordó nyersolajat nem Szíriába viszik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában