Nyírábrány hírei

2017.08.11. 07:33

Fotók: Határtalan zarándoklat Nagyváradtól Máriapócsig

Nyírábrány - A Partiumon is keresztülvezető, hatnapos útra több száz fiatal vállalkozott.

Nyírábrány - A Partiumon is keresztülvezető, hatnapos útra több száz fiatal vállalkozott.

Idén is megrendezte a szokásos ifjúsági zarándoklatát Máriapócsra a Hajdúdorogi Főegyházmegye augusztus 7-e és 12-e között. Az idei esemény érdekessége az, hogy már nem Magyarországról, hanem a romániai Nagyváradról indultak útnak a válaszkeresők. A közel négyszáz érdeklődőt azonban ez sem tántorította el, sokuk számára ez csak hozzáad az élményekhez. A majdnem kétszáz kilométeres zarándoklat főbb állomásai Nagyvárad, Szentjobb, Székelyhíd, Nyírábrány, Encsencs és Máriapócs.

Az út résztvevői választ kaphattak a lelki megtisztulással, a hittel kapcsolatos kérdéseikre, de megismerkedhettek a táj szépségeivel, megnézhették egy-egy állomás nevezetességeit, szórakozhattak, illetve kulturális programokon is részt vehettek. Az ünnepi vecsernyén Szocska Ábel atya, Kocsis Fülöp atya és Virgil Borcea görögkatolikus püspök is köszöntötte az egybegyűlteket.

A zarándokokat a romániai megállókon mindenhol szívesen látták és meg is vendégelték. A csoport csütörtök délután ért át Magyarországra. Az első hazai állomáson, Nyírábrányban Böjte Csaba tartott elmélkedést, az ő szavaival indulhattak tovább az út hátralévő részére, hogy szombat délután megérkezhessenek úti céljuk végére, a Nemzeti Kegyhelyre, Máriapócsra.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!