Cselló felsőfokon

2019.07.15. 15:08

A BBC élő közvetítésében hallgathatjuk meg Várdai István játékát

Ő az egyetlen magyar művész, aki egy Stradivari-cselló szolgálója és őrzője.

Budapest, 2016. december 12. Várdai István

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A bécsi Zeneakadémia cselló tanszékét 2018 őszétől vezető csellóművész, Várdai István a koreai Sunwook Kim zongoraművésszel játszik együtt a londoni Wigmore Hallban, aki 2006-ban, mindössze 18 évesen nyerte meg a Leedsi Nemzetközi Zongoraversenyt.

A rádióadásban elhangzó koncerten a két zenész egy-egy Kodály-, Schubert- és Manuel de Falla-művet ad elő.

Az elő közvetítést itt érhetjük el.

Várdai István a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Mező László, a bécsi Zeneakadémián pedig Reinhard Latzko tanítványa volt, majd 2010 őszétől Németországban, a Kronberg Akadémián Frans Helmerson növendékeként folytatta tanulmányait.

Több nemzetközi versenyen kapott kimagasló elismerést. 2008-ban első díjat nyert a 63. Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen, valamint övé lett a közönségdíj, a Coup de Coeur Breguet-díj és a Pierre Fournier-díj is. Moszkvában 2007-ben harmadik díjat nyert a XIII. Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen, 2006-ban Berlinben az Emanuel Feuermann Gordonkaversenyen a Kronberg Akadémia különdíját kapta, első helyezést ért el az Ausztriában rendezett XIII. Nemzetközi Brahms Versenyen. Háromszor nyerte meg a Popper Dávid Nemzetközi Zenei Versenyt, s 2014-ben első lett Münchenben, az ARD Nemzetközi Csellóversenyén.

A 2015-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2017-ben " target="_blank" rel="noopener">Prima Díjjal kitüntetett művész a világ számos pontján olyan nagy hírű karmesterekkel és zenekarokkal játszott együtt, mint Fischer Ádám, Kocsis Zoltán, Howard Griffiths, Simon Gaudenz, Gilbert Varga, a Szentpétervári Szimfonikus Zenekar, a Genfi Kamarazenekar, a Marinsky Színház Zenekara, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, a Suisse Romande Zenekar.

2018 őszétől a bécsi Zeneakadémia (Universität für Musik und Darstellende Künste) cselló tanszékét vezeti.

Várdai István népszerűségét az is fokozta, hogy szerepet vállalt a közmédia Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató versenyén is.

 

Borítókép:

Várdai István csellóművész az 1673-ban készült Stradivari-csellójával a Művészetek Palotájában rendezett sajtóbemutatón 2016. december 12-én. A hangszert, amelyen korábban Jacqueline du Pré és Lynn Harrell, világhírű csellóművészek játszottak egy német mecénás adta a magyar művésznek tartós használatra.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!