Nagyvilág

2008.05.25. 16:15

Folytatódik a harc Nápoly külvárosában

<p>Olaszország - Blokádot vontak vasárnap a feldühödött helyiek Nápoly Chiaiano nevű külvárosában egy olyan hely köré, amit a kormány döntésére új hulladéktelepnek jelöltek ki.</p>

Már pénteken rengetegen tiltakoztak Chiaianóban: a tüntetés akkor zavargássá fajult, üvegekkel, kövekkel dobálták meg a rendőröket. Az összetűzésben tucatnyi ember sérült meg könnyebben, egy fiatalember viszont súlyos állapotban került kórházba, miután öt méter magasságból lezuhant egy falról.

A feszültség szombaton sem enyhült. Estére több százra duzzadt a tüntetők száma. A feldühödött helyiek ezúttal is összecsaptak a rendőrökkel, és legalább 12-en megsebesültek. Sok tüntető azt kiabálta, hogy "ellenállás, ellenállás". Nápoly északnyugati külvárosa egyike annak a kilenc helyszínnek, amelyet a kormány pénteken jelölt ki szeméttelepeknek. Becslések szerint Nápolyban 35 ezer tonna szemét bűzlik az utcákon.

A La Republica nevű napilap szerint a a nápolyiak ellenállása komoly kihívás a Berlusconi-kormánynak, illetve a kormányfő elhatározásával szemben, hogy megoldja a szemétválságot, amely 14 éve gyötri a dél-olasz várost és környező Campania tartományt. Az olasz újság szerint a nápolyiak dühödt küzdelme könnyen azzal járhat, hogy sok olasz számára a tekintélyelvűnek tartott politikai osztállyal szembeni ellenállás nemzeti jelképeivé válnak. "Azt akarjuk, hogy nekünk legyen jogunk irányítani saját területünket" - mondta Massimo Nuvoletti, Marano alpolgármestere az olasz lapnak.

Silvio Berlusconi kormányfő szerdán közölte, hogy nemzeti stratégiai objektumokká nyilvánítják Nápoly és Campania tartomány hulladéktelepeit, amelyeket katonák őriznek.
A szemétszállítás megakadályozása, az útblokád, a telepekre való behatolás hat évig terjedő börtönnel sújtható. A szemétproblémára harminc napon belüli megoldást ígérte Berlusconi, aki a katasztrófavédelmet vezető Guido Bertolasót nevezte ki kormánybiztosnak. A kormány a hét elején úgy döntött, hogy szeméttelepek és égetők helyszínei a hivatalos közlönyben való megjelenésig titkosak, hogy megakadályozzák a tiltakozásokat.

A helyiek szerint a városi maffia, a Camorra húz hasznot abból, hogy az északról hozott, gyakran mérgező hulladék lerakójának használja Nápolyt. Szakértők szerint a tiltott szemétkereskdelemben számos törvényes vállalkozás is benne van. A nápolyiak, illetve Campania lakói szerint az újabb szeméttelepek megnyitása nem megoldja, hanem tartósítja a problémát, mert a régió így továbbra is "szeméttérség" marad.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!