Nagyvilág

2008.03.20. 15:44

Öt éve kezdődött az iraki háború

<p>Az évfordulón George Bush kiállt amellett, hogy a háború szükséges volt. Az elnök beszédével egy időben néhány háztömbre a Pentagontól tüntetők követelték az eddig csaknem 4 ezer amerikai, és több tízezer iraki, halálos áldozatot követelő háború befejezését.</p>

A háborúellenes tüntetések szerdán is folytatódnak Amerikában és világszerte. A történelem legdrágább fegyveres konfliktusa a számítások szerint eddig 400 milliárd dollárba, azaz 65 ezer 400 milliárd forintba került Washingtonnak.

Öt évvel ezelőtt, 2003. március 19-én, washingtoni idő szerint este fél tízkor indult az „iraki szabadság” nevű hadművelet.

Szaddam Husszein iraki diktátor uralmát három héten belül megdöntötték Bagdadban. Az azóta eltelt öt évben azonban az Egyesült Államok csapatait nap, mint nap támadások érik.

A szunnita és a siíta muzulmánok fegyveres csoportjai változatlanul harcolnak egymással. Közben nőtt a térségben az Amerika-ellenes Irán befolyása, az olaj ára pedig az egekbe szökött. A történelem legdrágább fegyveres konfliktusa a számítások szerint eddig 400 milliárd dollárjába (65400 milliárd forintba) került Washingtonnak.

Az évforduló alkalmából beszélt George Bush a washingtoni védelmi minisztériumban. Az amerikai elnök kiállt amellett, hogy a háború szükségszerű, Szaddám Husszein eltávolítása pedig jó döntés volt.

„Az iraki háború nemes célt szolgál. A harc szükséges, és a kellő bátorsággal a háború győzelemmel ér majd véget” – mondta az amerikai elnök.

George Bush ezúttal meg sem említette az iraki tömegpusztító fegyvereket, amelyek meglétére hivatkozva öt évvel ezelőtt elindították az inváziót. Elemzők szerint az elnök most már inkább azt sugallná, hogy harcok célja: Szaddam Husszein megbuktatása volt.

A beszéddel egy időben néhány háztömbre a Pentagontól  tüntetők követelték az eddig csaknem 4000 amerikai - és több tízezer iraki - halálos áldozatot követelő háború befejezését.

Ezek is érdekelhetik