Nagyvilág

2008.03.16. 22:29

Új határidőt adott az észak-afrikai al-Kaida

<p>Meghosszabbították a határidőt az osztrák párt elrabló terroristák - jelentette be az osztrák külügyminisztérium vasárnap.</p>

Az eredeti határidő vasárnap éjfél volt, az új időpontról egyelőre nem érkezett hír. A párt Tunéziából rabolták el, és feltételezések szerint Maliban tartják őket fogva.

Az osztrák külügyminisztérium szóvivője, Peter Launsky-Tieffenthal azt mondta a hirtelen összehívott sajtótájékoztatón, hogy üzenet érkezett a határidő meghosszabbításáról. Ezzel több idő marad a túszok szabadon engedésének biztosítására - tette hozzá a szóvivő. Korábban az osztrák kormány többször is hangoztatta, hogy nem tárgyal az emberrablókkal.

Az al-Kaida észak-afrikai ágának szóvivője hétfőn jelentette be, hogy ők rabolták el a két osztrák turistát, még februárban. Az 51 éves Wolfgang Ebnert és a 44 éves Andrea Kloibert állítólag február 22-én hurcolták el a sivatagból Tunéziában, és Maliba vitték őket. Tunézia budapesti nagykövetségének a Független Hírügynökséghez eljuttatott közleménye szerint egyébként semmilyen adat nincs arra, hogy az észak-afrikai ország területéről rabolták volna el a két osztrák állampolgárt.

Az osztrák ORF rádió szerint az osztrák hatóságokon kívül a francia és német titkosszolgálatok, valamint az algériai rendőrség is kapcsolatban áll az emberrablókkal.

A tárgyalások célja, hogy a terroristák váltságdíjat fogadjanak el, ahelyett, hogy ragaszkodnának több, Tunéziában és Algériában börtönbe zárt fogoly szabadon engedéséhez. Az egyik követelt fogoly Amar Szaifi, egykori katona, akit 32 holland, német és svájci turista 2003-as elrablásáért tartanak felelősnek.

Az al-Kaida észak-afrikai ágának szóvivője hétfői bejelentésében arra figyelmeztette a nyugati turistákat, hogy a tunéziai hatóságok nem fogják tudni megvédeni őket, "a mudzsahedin mozgalom karja ugyanis mindenhová elér az észak-afrikai országban". Állítása szerint a nyugati utazókat azért büntetik, mert országaik támogatják az izraeli katonai csapásokat Gázában.

Ezek is érdekelhetik