Nagyvilág

2008.03.11. 17:18

Halálos fenyegetés a Jézus-karikatúra miatt

<p>Svédország-Halálos fenyegetést kapott egy svéd újság főszerkesztője, mert lapjában megjelent egy karikatúra, amelyen az ördög fekáliával szentségteleníti meg Jézust - közölte Ostgota Correspondenten főszerkesztője kedden.</p>

A rajz, amely egyébként a Linköping-i punk fesztivál plakátjának részlete volt, a lap március 1-i számában jelent meg.

A plakátokat a dél-svédországi város vezetése nem sokkal a fesztivál kezdete előtt eltűntette.
Az újság főszerkesztője ezt cenzúrának tekintette, ezért közölte a karikatúrát lapjában.

"Az volt a feladatunk, hogy elmondjuk, ami történt és ehhez be kellett mutatnunk a rajzot is." - mondta Ola Sigvardsson.

A főszerkesztő ezért most több halálos fenyegetést kapott.

Ezek egyikében valaki azt üzente neki, hogy szeretné a torkát elvágva látni, és ha ezt "senki nem teszi meg, akkor majd megteszi Jézus". Sigvardsson feljelentést tett a rendőrségen.

Tavaly hasonló reakciókat váltottak ki a Mohamed-prófétát kutyaként ábrázoló svéd karikatúrák.
Akkor egy állítólag az al-Kaidához köthető szervezet vérdíjat is kitűzött a rajzoló fejére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!