Nagyvilág

2008.02.28. 13:19

Kárpátaljai bányabezárás: Sóssá válhat a Tisza?

<p>Ukrajna – Be kell zárni és konzerválni kell az Aknaszlatinai Sóbányát – közölte hétfő reggel Olekszandr Sevcsenko ukrán agráripari miniszterhelyettes.</p>

A mezőgazdasági tárcavezető-helyettes a napokban csatlakozott ahhoz az ágazatközi vizsgálóbizottsághoz, amely Volodimir Sandra katasztrófa-elhárítási miniszterrel az élén tájékozódott a bánya helyzetéről.

Miután a szlatinai vállalat az agrártárca fennhatósága alá tartozik, a miniszterhelyettes saját hatáskörében kitart azon nézete mellett, hogy a bányában be kell szüntetni a kitermelést, úgymond konzerválni kell, s az elkövetkezendő öt esztendőn keresztül biztosítani kell a bányabiztonságot szolgáló berendezések és a vízelvezető rendszerek üzemelését.

A tervek szerint a mélyben működő egészségügyi létesítményeket átadják az Egészségügyi Minisztériumnak.

Ezt kiegészítve Volodimir Sandra a katasztrófa-elhárítás vezetője közölte, hogy az általa irányított minisztérium gondoskodni fog arról, hogy a bánya, s egészében a városkában folyó élet ne jelentsen veszélyt az ottlakókra nézve. Az MNSZ sürgeti a szakértőket, hogy júniusig készítsék el a zárójelentést, beleértve a konzerválás konkrét ütemtervét. „Addig a bánya dolgozni fog." – szögezte le Sandra.

Miután a vízbetörés intenzitása elsősorban a 2001-es tiszai árvizet követően növekedett meg jelentősen, egyes szakértők és a helyi bányásztársadalom egy része nem tartja kizártnak, hogy maga a Tisza talált valahol utat magának a bánya mélyébe. Ezt alátámasztani látszik, hogy a mélyben beüzemelt nagyteljesítményű szivattyúk nem bírják felvenni a versenyt a betörő víz mennyiségével, s mára a legalsó bányaszint immár teljesen víz alatt van – márpedig ilyen jelenséget a karszt- vagy a talajvizek nem eredményeznek.

Az év első napjaiban a föld alá elszivárgott régi tavak vízmennyisége nem lehet erre magyarázat, annak jelentős mennyisége ugyanis a legnagyobb valószínűséggel a még a múlt század elején beomlott Kunigunda-bánya valamely eddig elzárt rekeszébe távozott.

Viszont ha tényleg a Tisza tört be a bányába, ez könnyen ahhoz vezethet, hogy az egész bányaterület beomlik, s egy nagy kiterjedésű sós vizű tengerszem alakul ki a helyén, ami rövidesen akár a folyó vizét is sóssá teheti.

A bánya jelenlegi gazdája – az Agráripari Minisztérium – sokak szerint azért kardoskodik a szlatinai vállalat bezárása mellett, mert nagyobb teret kívánnak nyitni a kelt-ukrajnai sóbányák számára. Saját hatáskörén belül a tárca, persze, bezárathatja a vállalatot, ám ez a lépés megásná a sírját az itt működő Európa-hírű allergológiai kórházaknak, s a még meglévő sóstó bázisán kiépült üdülési centrumoknak is – mindezekkel együtt pedig az egész kisvárosnak, ahol már most sem akad elegendő munkahely.

A 76. számú, folyó év február 22-én kelt kormányrendelet szerint a központi költségvetésből a sóbányára szánt 15 millió hrivnyát a mezőgazdasági tárca fogja kezelni. Ezt az összeget egyebek között a vízbetörés pontos okainak feltárására irányuló tudományos geológiai kutatómunkára, a balesetveszélyessé vált épületek és szerkezetek elbontására, illetve az ezzel kapcsolatos tervek elkészítésére, a szükséges földmunkákhoz szükséges gépek beszerzésére, a 8. (Lajos-) és a 9. sz. bánya felvonóaknáinak karbantartására kell fordítania a minisztériumnak.

S miközben a közép- és a legmagasabb szinteken még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy mit kezdjenek az Aknaszlatinai Sóbányával, egyes rosszarcú környékbeliek máris azon fáradoznak, hogy mit mentsenek ki belőle a maguk hasznára. Történt ugyanis, hogy ismeretlen tettesek feltörték a vállalat egyik raktárát, s jelentős mennyiségű színesfém-hulladéknak valót tulajdonítottak el.

A Técsői Járási Belügyi Osztályon személyesen Jaroszlav Batrinbányaigazgató tett hétfőn telefonos bejelentést az esetről. Elmondása szerint valamikor péntek este és hétfő reggel között ismeretlenek álkulccsal behatoltak a bánya egyik raktárhelyiségébe, ahonnan elloptak 289,9 méter elektromos vezetéket. Az okozott kár megközelíti a 19 ezer hrivnyát.

– Palkó István –

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!