Magyarország

2008.04.03. 13:16

Eltanácsolták a tanárverő diákot

<p>Eltanácsolták az iskolából azt a 8. kerületi fiút, aki megütötte tanárát. Fegyelmi tárgyaláson döntöttek így. Tanárok, az iskola vezetői, a fiú és szülei illetve egy egyesület volt bent.</p>

Az iskola arra kéri a szülőket, hogy amíg nem találnak új iskolát a gyereknek, addig magántanuló legyen.

A tanár, akit a fiú terrorizált a fegyelmi tárgyalás közben kijött és elment. Azt mondta, nem akarja megvárni a végét, mert nem ért egyet azzal, ahogy az egész tárgyalás történik. Szerinte a többi bűnöst, az osztálytársakat futni hagyja az iskola, pedig nekik is részük volt abban, ami történt.

Az iskola igazgatója a fegyelmi tárgyalás után szűkszavúan beszélt. Kérdésekre nem felelt, csak elmondta, hogy milyen határozat született bent, aztán visszament az épületbe.

Múlt héten a Budapesti Rendőr-főkapitányság elrendelte a nyomozást az ügyben a Fővárosi Főügyészség állásfoglalása alapján, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a józsefvárosi eset nyilvánosságra kerülését követően a parlament oktatási bizottságának elnökéhez fordult.

Hiller István oktatási miniszter időközben létrehozott egy szakértői bizottságot az iskolai erőszak megelõzésére, arra, hogy kell-e módosítani közoktatási törvényt.

A megvert tanár kijött a fegyelmi tárgyalásról - TV2 interjú


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!