Magyarország

2007.12.07. 13:01

Fidesz: 17 százalékos gázáremelés várható jövőre

<p>A Fidesz szerint a kormány semmit sem tesz azért, hogy lassítsa a gáz árának növekedését, ezzel is bizonyítja "totális alkalmatlanságát".</p>

Répássy Róbert frakcióvezető-helyettes erről pénteken beszélt újságíróknak annak kapcsán, hogy lapértesülések szerint jövőre várhatóan háromszor is drágul majd a gáz.

A pénteki Népszabadság írta azt, hogy szakértői elemzések szerint nemcsak 2008 elején lesz gázáremelés. A januári 5 százalék után áprilisban újabb 7 és fél százalék drágulás várható, sőt, júliusban további, akár 4,4 százalékos áremelkedés lehetséges. Ennek oka az, hogy az elmúlt időben jelentősen megdrágult az olaj ára.

Répássy Róbert azt mondta: Gyurcsány Ferenc hazudott, hiszen 2005 végén még arról beszélt, hogy egyetlen fillérrel sem fog emelkedni a gáz ára. Ehhez képest tavaly nyáron drasztikus, 30 százalékos drágulás volt. Hozzátette: a jövő évi 17 százalékos emelkedést tetézheti, hogy a kormány ígéretet tett az uniónak: liberalizálni fogja a gáz árát. Ez több tíz százalékos növekedést jelenthet még a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint.

A Gyurcsány-kormány nem tesz semmit állampolgárai védelmében, ezt bizonyítja az is, hogy az orosz állami gázipari cégtől Magyarország az átlagnál drágábban kapja az energiahordozót.

A pénteki orosz-magyar kormányülés jó alkalom lenne felvetni ezt a problémát, de félő, hogy a tárgyalás csak a mosoly-diplomáciáról szól majd - fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!