Súlyos sérülés

2024.04.15. 17:52

Mentő vitte kórházba Varga Józsefet

A Loki legendájára további vizsgálatok várnak.

Molnár Szilárd

Varga József a labdával

Forrás: Észak-Magyarország

A múlt vasárnapi Kazincbarcika–Nyíregyháza NB II.-es mérkőzés 77. percét valószínűleg egy ideig sem a nézők, sem a játékosok nem felejtik el...

A labdáért folytatott küzdelem során Varga József, a DVSC legendája saját csapattársával, Szabó Balázzsal ütközött rendkívül szerencsétlen módon.

Mindketten a földön maradtak, sőt, a Loki korábbi 34-szeres válogatott középpályását hordágyon kellett levinni a pályáról – számolt be az esetről a barcikaiak Facebook-oldala és a Nemzeti Sport is.
Az már a helyszínen nyilvánvalóvá vált, hogy Józsika sajnos súlyos arcsérülést szenvedett, így mentő szállította kórházba, ahol a kivizsgálása azonnal elkezdődött – a klub közlése alapján biztos, hogy törés is történt, de a további vizsgálatokat követően lesz pontos diagnózis, és akkor derül majd ki, mennyit kell kihagynia a csupaszív középpályásnak. A játékos helyszíni ellátásnak megkezdésében a vendég nyíregyháziak egészségügyi stábja is haladéktalanul segédkezett.

Alapember volt

A 35 esztendős Varga József a télen távozott a Lokitól, melynek körülményeiről csak portálunknak nyilatkozott, és március elején írt alá a borsodiakhoz. A labdarúgó a Kazincbarcika színeiben eddig 5 bajnokit tudott le, mindegyiken kezdett, és a nyíregyháziak elleni meccs kivételével mindet végig is játszotta. Remélhetőleg minél hamarabb ismét a pályán köszönthetjük majd.

Varga Józsinak portálunk nevében is mielőbbi teljes felépülést kívánunk!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában