Labdarúgás

2024.02.15. 14:56

Tomola Patrik: „Régebbi vágyam volt, hogy a DEAC csapatában focizzak”

Újabb játékos erősíti a Debreceni Egyetem labdarúgócsapatát.

Haon.hu

Tomola Patrik

Forrás: DEAC

A múlt héten bejelentett támadó, Tóth Dániel után ismét igazolt egy játékost a DEAC futballcsapata – tudatta az egyetemi klub csütörtöki közlésében. Tomola Patrik a DSI-ben nevelkedett, majd a Debreceni Labdarúgó Akadémia játékosa volt, szerepelt a DVSC II-ben, a tiszafüredieknél, legutóbb pedig a Cigánd sikereiért küzdött.

– Régebbi vágyam volt, hogy a DEAC csapatában focizzak – mondta a futballista. – Baráti közegre találtam az öltözőben, amely számomra rengeteg lehetőséget nyújt a fejlődésre. Ideális helyre kerültem abból a szempontból is, hogy a Debreceni Egyetem GTK turizmus-vendéglátás szakán tanulok. Tulajdonképpen hazatértem egy két és fél éves kitérőt követően – nyilatkozta Tomola.

Mint írják, a 22 éves labdarúgó több poszton is bevethető.

– Egységes és erős csapat tagja lettem, a keret mindegyik tagja technikás és jó fizikumú játékos. A felkészülés során eddig a  balhátvéd pozíciójában vettek számításba a DEAC-ban, de pályafutásom során játszottam a középpálya közepén és a bal oldalán is – fogalmazott Tomola Patrik, aki természetesen bízik abban, hogy csapatával együtt sikeres szezon elé néz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában