Labdarúgás

2024.02.22. 14:01

Hamzat Ojediran: Mióta itt vagyok, nem vertük meg a Puskás Akadémiát

A debreceniek középpályása azt is elmondta, a profi futballban még sosem szerzett gólt.

Orosz Krisztofer

A debreceni középpályás megragadna a csapatban

Forrás: Kiss Annamarie

Erőltetett menetben kezdte a tavaszi szezont a DVSC, hiszen többek között a Ferencvárossal és a Fehérvár FC-vel is játszottak a cívisvárosiak. Múlt héten éppen a Fejér vármegyeiekkel mérkőztek a hajdúságiak, s véleményes játékvezetői döntéseknek is köszönhetően tartotta otthon a pontokat a Székesfehérvár. A Debreceni VSC-re ezúttal sem vár könnyű feladat, szombaton 17 óra 30 perctől a Puskás Akadémia érkezik a Nagyerdei Stadionba. Külön pikantériája a rangadónak, hogy mióta Szrdjan Blagojevics a vezetőedző, sosem sikerült megverni a Felcsútot. A szerb mester elmondta, nagyon tiszteli az ellenfelet, de a céljaik nem változtak, szeretnék megszerezni mindhárom pontot. – Nem hiszek a szerencsében, csak az elvégzett munkában. Az előző találkozónkon sok pozitív dolgot láttam, de elkövettük nagy hibákat is. Elemeztük a teljesítményünket, levontuk a megfelelő következtetéseket. 

A Puskás Akadémia egy rendkívül erős együttes, az egyik legjobb a bajnokságban. Nagyon tisztelem őket, de tovább kell vinnünk a jó dolgokat és legyőzni őket. Motiváltak vagyunk, hiszen amióta Debrecenben vagyok nem nyertünk ellenük.

Remélem, sikerül ezen változtatni – fogalmazott a Vasutas trénere. 

hamzat-ojediran-haon-sport-hajdu-bihar-szrdjan-blagojevics
Szrdjan Blagojevics motivált a szombati meccs kapcsán 
Forrás: Kiss Annamarie

Egyre többet játszik 

Az utóbbi időben rendre szerephez jut a Loki nigériai játékosa, Hamzat Ojediran. Teljesítményével belopta magát a szurkolók szívébe, s való igaz, „Hamzi” nem ismer elveszett labdát. Valószínű, hogy a Fejér vármegyeiek ellen is a kezdőben figyelhetjük majd a hazájában csak Arturo Vidalként becézett középpályást. A fáradhatatlan futballista a Haonnak elmondta, örül a lehetőségnek, s szeretné folyamatos jó játékkal bizonyítani, megérdemli a bizalmat. – Számomra az egyik legfontosabb, hogy minél több időt töltsek a pályán. 

Mindig azon vagyok, hogy a maximumot adjam ki magamból, hiszen épp ezzel segíthetem a csapatomat. Én sem nyertem még a felcsútiak ellen, de biztos vagyok benne, hogy mindenki oda fogja tenni magát.

Az sem mellékes, hogy a profi futballban még nem szereztem gólt, igaz, nem is feltétlen az én feladatom ez, ám remélem, hamarosan megtörik ez a sorozat is. Győzni szeretnénk, más célunk nem is lehet – nyilatkozta. 

 

A tabella: 

1. Paksi FC 21 13 4 4 39–26 43 

2. Ferencvárosi TC 20 13 3 4 52–22 42 

3. Fehérvár FC 21 12 3 6 42–28 39 

4. Puskás Akadémia 21 9 7 5 36–24 34 

5. Kecskeméti TE 21 9 3 9 31–31 30 

6. Debreceni VSC 21 8 5 8 30–28 29 

7. MTK Budapest 21 8 4 9 26–41 28 

8. Diósgyőri VTK 20 7 4 9 30–34 25 

9. Zalaegerszegi TE 21 7 4 10 30–41 25 

10. Újpest FC 21 7 3 11 27–42 24 

11. Kisvárda 21 5 2 14 23–35 17 

12. Mezőkövesd 21 4 4 13 19–33 16 

 

Labdarúgó NB I., 22. forduló 

Péntek 

20.00: MTK–Mezőkövesd 

Szombat 

12.30: ZTE–Kecskemét 

15.00: DVTK–Fehérvár 

17.30: DVSC–Puskás Akadémia 

Vasárnap 

15.00: Kisvárda–Paks 

17.30: Újpest–FTC 

A mérkőzéseket az M4 Sport közvetíti.


 

 


 


 

 


 


 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában