Vízilabda

2024.02.06. 09:58

A DVSE végig partiban volt a listavezetővel, de...

A debrecenieknek nüansznyin múlott a pontszerzés.

Haon.hu

Tőzsér Dávid gólokkal segítette csapatát

Fotó: DVSE

Fordulatos mérkőzésen 10–9-re kikapott a DVSE-Master Good az őszi bajnok AVUS Szombathely ellen az OB1/B 14. fordulójában. A debreceniek sokáig uralták a mérkőzést, az utolsó másodpercekben azonban egy véleményes büntetővel a vendégek a maguk javára fordították a rangadót és elvitték a három pontot – írta a debrecenivse.hu.

Megvolt a hajdúsági előny

Kifejezetten jól indult a találkozó hazai részről és bő öt perc után már 3-0-ra vezetett a DVSE. Habár a vendégek az utolsó akcióból szépítettek, az első nyolc perc alapján joggal bizakodhatott a szép számú debreceni közönség. (3-1) Három perc elteltével 4-1-re módosult az állás, a félidő hátralévő részében azonban már csak a vendégek voltak eredményesek. 

Két negyed után 4-3-ra vezetett a házigazda, úgy, hogy kicsivel koncentráltabb játékkal akár nagyobb is lehetett volna a DVSE előnye.

Fordult a kocka

A második félidőben alaposan megváltozott a játék képe. Tőzsér Dávid góljára hárommal válaszolt az AVUS és először a meccsen átvette a vezetést. A játékrész vége viszont a hazaiaknak sikerült jobban, így megmaradt az egy gólos fór a záró felvonás előtt. (7-6)

Az utolsó negyedben aztán hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, így jutottunk el 9-9-ig. 15 másodperccel a vége előtt a DVSE kibekkelt egy emberhátrányt, majd a labdaszerzést követően Kádár Kálmán időt kért, a játékvezető páros azonban úgy ítélte meg, hogy ekkor már nem a debreceniek birtokolták a labdát és büntetőt ítéltek az ellenfélnek. A szombathelyiek értékesítették az ötméterest, a hátralévő 13 másodpercben pedig már nem tudott egyenlíteni a vendéglátó.

Becsülettel küzdöttek

Kádár Kálmán, a debreceni csapat vezetőedzője szerint a találkozó első fele remekül sikerült, szerinte akkor végig a DVSE akarata érvényesült a medencében. – A második félidőben azonban kevésbé volt összeszedett a csapat és ez megbosszulta magát. A vége sajnos így alakult, ebből is tanulnunk kell. Összességében a srácok becsülettel küzdöttek, nem lehet rájuk panasz – nyilatkozta a mérkőzés után a szakember.

A DVSE a következő mérkőzését szombaton délután játssza a PTE-PEAC Mighty Bulls ellen hazai pályán.


Férfi Vízilabda OB1/B, 14. forduló

DVSE-Master Good–AVUS Szombathely 9–10 (3–1,1–2, 3–3, 2–4)

Gólszerzők: Tőzsér 3, Macsi M. 2, Macsi M., Somorjai, Rácz M., Stefanidesz, illetve Berényi 2, Kertész 2, Juhász 2, Mercs, Hajmási, Kovács K., Makarenko

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában