Labdarúgás

2024.01.25. 14:55

Erdélyi Benedek örül, hogy lehúzta a rolót

A DVSC fiatal kapusa legyen bármely csapatnál, ugyanolyan munkamorállal dolgozik.

Tóth Huba Elemér

Erdélyi Benedek minden csapatban a maximumra törekszik

Fotó: DVSC

Ötödik felkészülési mérkőzését is lejátszotta szerdán a Loki a törökországi edzőtáborban, a szerb első osztályú Novi Pazar elleni összecsapás gól nélküli döntetlennel zárult. A debreceniek kapuját ezúttal kilencven percen át a 18 éves Erdélyi Benedek őrizte, és több bravúros védéssel is segítette a csapatot.

Szépen védett

A szerbek elleni meccs után Erdélyi Benedek a DVSC-nek nyilatkozott. Az ifjú hálóőr szerint a csapatnál ugyan előfordult néhány hiba, de boldog, hogy lehúzta a rolót. – Örülök, hogy ehhez én is tudtam hozzátenni, nagy dolgokat nem kellett csinálnom, de amikor védtem, szerintem az szép volt – kezdte. 

Többet játszottam a mostani törökországi edzőtáborban, mint tavaly, talán ez annak is köszönhető, hogy fejlődtem. Természetesen még most sem vagyok olyan szinten, hogy kész kapusnak mondhassam magamat. Négy meccsen jutottam szóhoz, kétszer 45 percet, egyszer 60-at, ezúttal pedig 90 percet álltam a gólvonalon

 – hangoztatta.

Erdélyi Benedek szerint az edzőtábor eleje nehezebb volt, mivel akkor napi két edzést vezényelt a szakmai stáb, a tábor második felében már inkább a taktikára helyeződött a hangsúly.

Motiváltan tekint előre

A kapus azt is hozzátette, hogy tavasszal szeretne stabilan védeni az U19-ben vagy az NB III.-ban, ahogy az ősszel is tette. – Persze eszembe jut, hogy milyen lenne az élvonalban is pályára lépni, de Megyeri Balázs személyében olyan játékos van előttem, aki az NB I. őszi szezonjának legjobb kapusa lett. 

Az edzéseken megpróbálok mindent, de nyilván a csapat érdekeit is nézni kell, ha a mester megadja nekem a lehetőséget, igyekszem majd élni vele. Ám ha a tartalékcsapatban fogok védeni, az sem befolyásolja a munkamorálomat

 – mondta.

A debreceniek csütörtökön délután is pályára lépnek, az ellenfél ezúttal a montenegrói Buducsnoszt Podgorica lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában