Úszás

2024.01.25. 10:35

Sikeres évadnyitó verseny a debreceni szenior úszóknál

A legjobb teljesítményt a klub színeiben idén először versenyző Molnár Dalma nyújtotta, aki valamennyi versenyszámban dobogóra állhatott.

Molnár Szilárd

A csapatbronzhoz a cívisvárosiak valamennyi versenyzője hozzájárult

Forrás: Debreceni Szenior Úszó Klub

A Debreceni Szenior Úszó Klub versenyzői Szentesen vehették át okleveleiket a 2023-as év csapatversenyében elért harmadik helyezés miatt. A Csongrád-Csanád vármegyei településen rendezték meg a szenior úszótársadalom immár hagyományosnak számító évindító nemzetközi úszóversenyét múlt szombaton. A IX. hosszú távú országos bajnokságon és összetett sprintversenyen 43 egyesület 225 versenyzője 586 rajtot teljesített.Az ünnepélyes megnyitó után hirdették ki a csapatok között egész éven át tartó pontverseny eredményét, illetve adták át az ezért járó kupákat és okleveleket, többek között a hajdúságiaknak, akik méltán lehetnek büszkék a tavalyi évben elért harmadik helyezésükre.

A 2024-es versenyidény első megmérettetésén a debreceniek 13 fős csapattal vettek részt. A legjobb teljesítményt a klub színeiben idén először versenyző Molnár Dalma nyújtotta, aki valamennyi versenyszámban dobogóra állhatott.

Az egyéni helyezésekből számolt nem hivatalos pontversenyben negyedik lett 2 első, 3 második és 1 harmadik helyezésével. A világcsúcshoz viszonyított százalékban kifejezett legjobb eredményt 80 százalékos teljesítményével Demkóné Balla Sarolta érte el, aki 1 arany és 1 bronzérmet szerzett. Szintén 1 arany és 1 bronzéremmel gazdagította a csapat éremgyűjteményét Legoza Éva. Dr. Tóthné Nagy Brigitta mindkét hátúszó számban ezüstérmet nyert, míg 50m pillangón harmadik lett.

debreceni-szenior-uszo-klub-haon-sport-hajdu-bihar-debrecen-szentes
Forrás: Debreceni Szenior Úszó Klub

Rangidősként is gyűjtötte az érmeket

A cívisvárosi csapat rangidőse, Horkay György dr. a sprintszámokban ért el 1 második és 2 harmadik helyezést.

Batta Gyula dr. az 50 méteres pillangóúszásban állhatott fel a dobogó második fokára. Illyés Károlyné Kiss Anna szintén ezüstérmes lett 200 méteres hátúszásban, 50 m mellen pedig bronzérmet szerzett. További 2 bronzérem született a gyorsúszó számokban Lente Tamás és Ambrus Zoltán dr. jóvoltából. Előbbi az 1500 méteres, utóbbi a népszerű 50 méteres sprintszám után vehetett át bronzérmet.

Rajtuk kívül értékes helyezéseikkel Miklós Attila, Tömöri Attila, Szikszai Brúnó és Dr. Tóth Kálmán járultak hozzá a csapatverseny pontjaihoz. A verseny csattanójaként született még egy aranyérem a Legoza, Lente, Ambrus, Molnár összetételű mix vegyesváltó jóvoltából – számolt be a Haonnak Legoza Éva.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában