Kosárlabda

2024.01.18. 11:28

Mócsán Bálintot ismét meghívták a válogatottba

A magyarok Olaszországgal, Törökországgal és Izlanddal kerültek egy Eb-selejtező csoportba.

Tóth Huba Elemér

Mócsán Bálint tavaly is bizonyította tehetségét a válogatottban

Fotó: Nemzeti Sport-archív

A magyar férfi kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya, Gasper Okorn bő keretet hirdetett a februári Európa-bajnoki selejtezők előtt – írta az MKOSZ a közösségi médiában. Újra meghívták a DEAC csapatkapitányát, Mócsán Bálintot is, valamint a listán szerepel Somogyi Ádám, Tóth Ádám, valamint Valerio-Bodon Vincent neve, akik korábban szintén a Debrecent erősítették.

A sorsolásról

A magyarok Olaszországgal, Törökországgal és Izlanddal kerültek egy Eb-selejtező csoportba, és az első három között kell végeznünk ahhoz, hogy kvalifikáljuk magukat a kontinenstornára.

Hazánk legjobbjai első ízben Izlanddal csapnak össze február 22-én, majd az olaszok látogatnak hozzánk február 25-én. Ezt követően csak november 22-én folytatódik a sorozat, előbb Törökországba látogatunk, majd a tervek szerint három nappal később lesz hazai környezetben a visszavágó. Az utolsó csoportmeccseket bő egy év múlva rendezik: 2025. február 20-án magyar-izlandi összecsapás lesz, majd a mieink három nappal azután Olaszországban zárnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában