Kosárlabda

2024.01.24. 21:03

Kiesett a DEAC a kupából

Nem sikerült a bravúr a debreceni együttesnek.

Haon.hu

A debreceniek nagyot küzdöttek, de a győzelem nem jött össze.

Forrás: DEAC-archív

Két héten belül másodjára is összecsapott egymással a DEAC és a Szolnok, az Olajbányász sikerét hozó debreceni bajnokit követően ezúttal a Tiszaligetben mérkőztek meg a felek a Magyar Kupa negyeddöntőjében. Wiggins öt pontjával indult a találkozó, de az első vendég kosárra sem kellet sokat várni, Drenovac volt eredményes a triplavonalon túlról. Mindkét oldalon jól járt a labda támadásban, melyet Eads és Buljevic zsákolásai is bizonyítottak, a szolnokiak pedig a negyed derekáig tartották minimális előnyüket. Ezt követően azonban Edwin labdaszerzése után először átvette a vezetést a DEAC, melyet Buljevic hármasa és Williamson zsákolása csak tovább erősített (12-16). A játékrész hátralévő részében azonban rendezték a sorokat a Tisza-partiak, Pongó távolijával előbb utolérték riválisukat, sőt Thomas ziccerének köszönhetően végül 20-18-al zárult az első tíz perc – írta a klub honlapján. 

Szoros volt az állás 

– A rövidszünet után érezhetően mindkét gárda igyekezett nagyobb energiákat mozgósítani védekezésben, melynek köszönhetően csak elvétve találtak a gyűrűbe a csapatok. A negyed második felére azonban újra belelendültek a felek, de mivel felváltva estek a kosarak, ezért állandósult a döntetlenközeli eredmény. Az első periódushoz hasonlóan a DEAC-nak sikerült ellépnie négy ponttal, de túl sokáig nem örülhettek a vezetésnek, hiszen két perccel a félidő vége előtt Durham fordított egy hármassal (36-35). A második etap hajrája azonban már a cívisvárosiaknak sült el jobban, Mócsán és Edwin tripláival végül öt pontos fórra mehettek az öltözőbe. 

A fordulás után Drenovac szórt be sorozatban öt pontot, melynek köszönhetően kétszámjegyűre hízott differencia (36-46). Ezt követően azonban elkezdtek akadozni a debreceni támadások, Eads vezérletével pedig egy 11-2-es rohanást produkált a Szolnok. Hiába törte meg Edwin a DEAC hosszú percek óta tartó kosárcsendjét egy kettő plusz egyes akcióval, a lendületben lévő vendéglátók a 27. percben Révész büntetőjével kiegyenlítettek (53-53).

A negyed utolsó perce igazi triplazáport hozott, Thomas után Mócsán is eredményes volt kintről, de az utolsó szó végül Lukácsé volt, így a záró felvonás kezdetére 59-58-at mutatott az eredményjelző – szerepelt a klub tudósításában. 

A végén elúszott a meccs 

Andjelko Mandics helyzetét tovább nehezítette, hogy a faultproblémák miatt sokáig nélkülözött Buljevics rögtön az első támadásból megkapta ötödik személyi hibáját, így hamar tovább csökkentek variációs lehetőségei. A

z alacsony szerkezetre váltó DEAC külső dobásokkal igyekezett érvényesülni, Drenovac, Edwin és Mócsán is távolról válaszolt a szolnoki kosarakra, így hat perccel a vége előtt sikerült kiegyenlíteni (67-67). A folytatásban azonban sorozatban nyolc pontot szerzett az Olajbányász, ezzel a végjáték kezdetére nagyon közel kerültek a győzelemhez.

Nem adták fel Mócsánék, a csapatkapitány hárompontosával és Drenovac közelijével háromra zárkóztak (75-72). Ennél közelebb azonban már nem sikerült kerülni, hiszen az ihletett formában játszó Eads két nagyon fontos kosárral lezárta a mérkőzést. A vége 85-78-as szolnoki siker lett, melynek köszönhetően a piros-feketék jutottak a Magyar Kupa négyes döntőjébe. A Debreceni Egyetemre a héten még egy nagyon fontos bajnoki mérkőzés vár, mivel szombaton a kupa negyeddöntőjében Zalaegerszegen diadalmaskodó NKA Universitas Pécs együttesét fogadják. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában