Röplabda

2023.12.10. 20:28

Nem volt ellenszer a DEAC játékára Szegeden

Az újabb sikerrel stabilizálták helyüket az élmezőnyben.

Haon.hu

Forrás: deac.hu

A DEAC férfi röplabdacsapata a Szeged otthonában vizitált az Extraliga vasárnapi játéknapján. Fodor Antal tanítványait fűthette a visszavágás vágya, mivel október elején a Tisza-partiak 3:2-re nyertek a DESOK-ban, emlékezetett közleményében a debreceniek honlapja.

Az első szett elején egyik csapat sem tudott egynél nagyobb előnyre szert tenni. Aztán 6:6 után egy 7:1-es sorozatnak köszönhetően meglépett a DEAC (7:13). Ez a széria meghatározta a folytatást, mivel a Szeged a hátralévő időben nem tudott felzárkózni (17:25).

A második játszma alaphangját egy 5:1-es rohammal adta meg a Debrecen, ebben a periódusban Pavliuk három pontja mellett Willian ászát is feljegyezhettük. Aztán a játékrész derekán kissé megakadt a DEAC, ezt a szegediek 7:0-s periódussal büntették meg (17:13). A hajrában főleg Csányi villogott, ennek köszönhetően egyenlített a házigazda (25:17).

A harmadik periódusban sokáig főleg az egyetemistáknak kellett futniuk az eredmény után, majd többek között Pavliuk két kiváló nyitásának hála fordítottak (14:17). Ezt követően nem adták fel a harcot a Tisza-partiak, de a végjáték a vendégeknek sikerült jobban, az etapot Bagics Balázs zárta le (21:25).

A negyedik játékrészben lerendezte a DEAC a találkozót. Ehhez kellettek Bagics remek szervái, emellett a végéhez közeledve Marlon több demoralizáló blokkal jelentkezett. A kubai légiós végül az első meccslabdát is értékesítette, ezzel megszerezte a DEAC a három pontot (17:25). Ennek a sikernek köszönhetően megőrizték a második helyüket a tabellán.

Férfi röplabda Extraliga

Vidux-Szegedi RSE-DEAC 1:3 (17:25, 25:17, 21:25, 17:25)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában