Kézilabda

2023.12.11. 14:50

„Nem nézett ki jól az eset” – játékosa sérüléséről beszélt a DEAC mestere

A tréner szerint a Debreceni Egyetem kézilabdacsapata újabb játékost veszített el hosszú időre.

Haon.hu

Mándi Norbert, a DEAC kézilabdacsapatának vezetőedzője

Forrás: deac.hu

A DEAC férfi kézilabdacsapata az év utolsó hazai bajnokiján megszorongatta a második helyen álló Veszprémet, de a pontszerzés nem jött össze. Az első játékrészben többször vezetett Mándi Norbert legénysége, ám a szünet után mindig a bakonyiak voltak előnyösebb pozícióban, végül a találkozó 28-30-as eredménnyel zárult – emlékeztet a debreceniek honlapja.

– Védekezésben éreztem ezúttal nagyobb problémát, pedig semmilyen újdonsággal nem rukkolt elő az ellenfelünk. Rengeteg olyan megingásunk volt hátul, amelyeket az előző meccseken nem láttam. Támadásban azok a játékelemek, amiket gyakoroltunk, bejöttek. Aztán talán a fáradtság miatt elöl becsúszott három-négy hiba, amelyből könnyű gólokat szereztek a vendégek. A szünet előtt rendeztük a sorainkat, így egalizáltunk. Ha jól emlékszem, a második játékrészben 24-25-ös eredménynél legalább négyszer lett volna esélyünk az egyenlítésre, ennek ellenére nem éltünk a sanszokkal.

A vereség mellett Almásy Ricsi sérülése is komoly gondot jelent. Nem nézett ki jól az eset, minden bizonnyal hosszú időre kidőlt a sorból. Valószínűleg a fiúkat mentálisan kicsit megfogta ez az eset. Korábban Kathi Petit veszítettük el, így el kell gondolkodni azon, hogyan pótolhatjuk őket

– nyilatkozta Mándi Norbert vezetőedző a deac.hu-nak.

A DEAC jelenleg a kilencedik pozíciót foglalja el az NB I./B-ben. Előzésre vasárnap nyílik lehetőség, hiszen a nyolcadik Ajka otthonában vizitálnak. A Veszprém vármegyeiek jelenleg jobb gólkülönbségükkel előzik meg Pethő Ákosékat.

– Ajkán mindenképpen győzni szeretnénk, bár ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen az egyik közvetlen riválisunkról beszélünk – hangsúlyozta a tréner.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában