Labdarúgás

2023.12.06. 18:05

Csiszár Henrietta volt a vezére a magyar válogatottnak

Az Inter hajdúnánási klasszisa mesterhármast jegyzett az albánok ellen.

Haon.hu

Csiszár Henrietta (3) középen

Forrás: MLSZ

Női A-válogatottunk végig hatalmas fölényben futballozva 6-0-ra győzte le az albánokat, és nyolc ponttal a második helyen zárta a Nemzetek Ligája csoportkörét. A gárda ugyan csak a harmadik helyen állt a Nemzetek Ligája-csoportjában az utolsó játéknap előtt, de a papírforma alapján nagyon jó esélye volt a második hely megszerzésére.

A mieink ugyanis a csoport leggyengébb tagját, Albániát fogadták, a második helyezett északírek ugyanakkor a hibátlan ír válogatott ellen léptek pályára.

Az Új Hidegkuti-stadionban megrendezett mérkőzésen egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy a magyar válogatott a jobb csapat, és csupán tíz percig lehetett azon elmélkedni, hogy vajon gólokban is megmutatkozik-e majd ez a fölény. Az első percekben még csak mezőnyfölényben játszott Margret Kratz együttese, a huszadik percben viszont már háromgólos magyar előnyt mutatott az eredményjelző. Előbb egy jobb oldali beadás után Csiszár fejelt a hálóba (1-0), majd a középkezdés utáni első támadás végén Kaján Zsanett bombázott a rövid felső sarokba balról, éles szögből (2-0).
A 18. percben egy bal oldali szöglet után Turányi Lilla fejelt a kapu jobb oldalába (3-0), így hamar eldőlt a találkozó. Az albánok nem jelentettek veszélyt a kapunkra, ezért csak az volt a kérdés, hány gólig jutunk a meccs végéig. A szünet előtt Csiszár Henrietta fejelt még egy gólt, így alakult ki a 4-0-s félidei eredmény.

Megmaradt a fölény

A fordulás után is megmaradt a magyar fölény, sok helyzetünk volt, melyek közül sokáig nem sikerült újabbat gólra váltani, de a hajrához közeledve két akciót is pontosan fejeztünk be: előbb Csiszár egy átlövéssel megszerezte saját maga harmadik, a csapat ötödik találatát, végül pedig Zeller Dóra köszönt be az albánoknak, így alakult ki a 6-0-s végeredmény.
Miután az írek 6-1-re legyőzték az északíreket, a mieink a második helyen zárták a csoportküzdelmeket, és tavasszal az A divízió egyik harmadik helyezettjével játszhatnak a Nemzetek Ligája felsőházába kerülésért – tudósított az MLSZ.
– Fantasztikus volt a hangulat a csapatban az elmúlt napokban, nagyon készültünk a mérkőzésre, és éreztük, hogy jó meccs kerekedhet ki ebből az összecsapásból. Amikor pedig 11 perc után már 2-0-ra vezetünk, nem volt kérdés, hogy valóban jó mérkőzést játszunk.

A második helyen zártunk, ezért a rájátszásban már az elit csapataiból fogunk ellenfelet kapni, ami úgy gondolom, példa nélküli teljesítmény a magyar női labdarúgásban.

Ha pedig sikerülne győztesként kijönni abból a párharcból, akkor valóban az elit tagjai közé kerülnénk – nyilatkozta az mlsz.hu oldalnak a mérkőzés után Margret Kratz szövetségi edző.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában