Kosárlabda

2023.11.22. 10:25

Mócsán Bálint: Fő az egység, ha nyerünk, ha veszítünk

A debreceni kosarasok kapitánya interjúban beszélt a szezon eddigi történéseiről.

Haon.hu

A cívisvárosiak csapatkapitánya bizakodó a folytatást illetően

Forrás: NS-archív

A DEAC kosarasainak csapatkapitánya kielemezte a 2023-24-es szezon eddigi történéseit, a nehézkes rajttól a hármas sikerszérián át saját egyéni teljesítményéig – írta a deac.hu. 

Nem igazán úgy indult a 2023-24-es bajnoki kiírás csapatunk számára, ahogyan azt szerettük volna, ám az elmúlt három forduló mérlege három győzelem. Kijelenthetjük, hogy immáron a helyes úton járunk? 

Úgy gondolom, hogy igen. Lélektanilag, illetve a tabella szempontjából is nagyon fontos diadalokat arattunk, ráadásul közvetlen riválisok ellenében. A Pakson aratott sikert az atomvárosiak pillanatnyi helyezése ellenére különösen nagy fegyverténynek tartom, hiszen Zalaegerszegen megmutatták, milyen játékerőt képviselnek valójában. Sorozatban három győzelem nem lehet a véletlen műve, a megfelelő irányba haladunk. Szeretnénk az elmúlt hetek tendenciáit követni a továbbiakban is; célunk, hogy egyre kiegyensúlyozottabb teljesítményt tudjunk nyújtani. 

Ugyan a felkészülési időszakban csupán egyetlen alkalommal tudtak teljes kerettel pályára lépni, az Oroszlány elleni nyitányon elszenvedett hazai vereség mégis mindenkit hideg zuhanyként ért a klub háza táján. Az azóta eltelt, csaknem két hónap távlatából, hogy látja, mi okozta akkor a gárda vesztét? 

Valóban, gyakorlatilag a teljes előszezon során sérülésekkel bajlódtunk, egyedül az Alba Fehérvár elleni mérkőzésen tudtuk bevetni legerősebb keretünket. Az a találkozó viszont bizakodásra adott okot, hiszen idegenben győztük le a pontvadászat egyik kiemelkedő alakulatát, így önbizalommal telve vártuk a rajtot. Sajnos az Oroszlány ellen egyszerűen semmi sem működött, kissé görcsösen kosárlabdáztunk és kiütközött az összeszokatlanság is. Úgy vélem, ha már kapnunk kellett egy nagy pofont, jó, hogy a legelején történt. Ráébredtünk, hogy a céljaink eléréséért még az addigiaknál is többet kell dolgoznunk. 

Az első körös fiaskó alapozta meg a következőkben látott, meglehetősen hullámzó teljesítményt? 

Annyi bizonyos, hogy korán önvizsgálatra késztetett bennünket. Az eredmények tekintetében vállalhatóan szerepeltünk, de a mutatott játékunk bőven hagyott kívánnivalót maga után. Nem csak mérkőzésenként, hanem azokon belül is folytonos hullámhegyek és hullámvölgyek jellemeztek bennünket. Mélypontként az NKA otthonában elszenvedett vereséget nevezném meg – akkor is, ha a mecsekaljaiak hétről hétre bizonyítják, hogy helyük van az élvonalban. Az igazi áttörést az ottani kellemetlen bukás hozta el. Azóta valami megváltozott, sokkal tudatosabban igyekszünk limitálni a rövidzárlatokat, és ezzel arányosan több a pozitív periódusunk. 

Újdonsült csapatkapitányként azonnal „mélyvízbe” került; hogyan motiválta társait a nehezebb időszakban? 

Itt meg kell jegyeznem, hogy a relatív sikertelenség ellenére nem alakult ki pánikhangulat. Természetesen többször is összeültünk a fiúkkal, sokat beszélgettünk a gondok forrásáról. Csapatkapitányként arra fókuszáltam és fókuszálok a mai napig, hogy az öltöző egyben maradjon, igyekszem meghallgatni a többieket és megtalálni a megoldást a felmerülő problémákra, kérdésekre. Fő az egység, ha nyerünk, ha veszítünk. 

A nyáron jelentős átalakuláson esett át a keret, meghatározó játékosok távoztak és érkeztek. A bajnokság korai szakaszában kívülről olykor tűnt, hogy Ön is keresi a helyét a parketten, kevesebb volt az előző idényben megszokott ’Mócsán-parádé’. Mostanság azonban újra válogatott formában kosárlabdázik – lassacskán a helyükre kerülnek a puzzle-darabok? 

Minden szezon, minden csapat más és más. Fontos láncszemek igazoltak el, a helyükre pedig remek képességekkel megáldott, de eltérő játékstílusú kosarasok érkeztek. Azt se feledjük, hogy Andjelko Mandics tavaly csak az idény közepén vette át társaságot, míg idén már az alapozástól kezdve együtt dolgozunk. Ez is egy új helyzet volt. Idő kellett, hogy akklimatizálódjak – nem csak nekem, de mindenkinek. Meg kellett ismernünk egymást, rájönni, ki miben tud a csapat segítségére válni. Próbálom mindig azt a szerepet felvenni, amit az érdekeink kívánnak. Ha kell, pontszerzésben lépek elő, ha kell, védekezek, és így tovább. Ettől függetlenül nyilvánvalóan a maximumot várom el magamtól; szeretnék a korábbiakhoz hasonló extra teljesítményeket letenni az asztalra. 

Szombaton kőkemény erőpróba vár együttesünkre, a DEAC a címvédőhöz utazik Szombathelyre. Életben maradhat a győzelmi széria? 

A Falco csarnokában nyerni az egyik, ha nem a legnehezebb feladat a mezőnyben, de profi sportolók lévén kizárólag a siker lehetősége lebeghet a szemeink előtt. Ugyanolyan lelkiismeretesen készülünk, mint bármikor máskor, a lehető legjobb tudásunk szerint tesszük a dolgunkat. A tavalyi alapszakaszban hasonló erőviszonyok mellett bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a legnagyobb bravúrok végrehajtására is, szeretnénk ezúttal is meglepetést okozni. 

Az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok lelátói hellyel-közel megteltek a gondterhesebb időkben is, a sikeresen megvívott ütközetek óta pedig szemmel láthatóan még többen látogatják a mérkőzéseket. Mit üzen a szurkolóknak? 

Nagyon örülök annak, hogy a drukkerek a felemás szereplésünk ellenére is végig mögöttünk álltak. Bízom benne, hogy ezzel a három diadallal végre mosolyt tudtunk csalni az arcukra, és hogy támogatásuk a jövőben is töretlen marad, mivel nagy szükségünk van a buzdításukra. 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában