Jegyzet

2023.11.27. 18:10

Jegyzet: A címvédőtől nem szégyen kikapni!

Tóth Huba Elemér

Djordje Drenovac

Forrás: Czinege Melinda

Bár a DEAC az utóbbi szezonokban több alkalommal is borsot tört a Falco orra alá, a felek múlt szombati találkozója ezúttal nem hozott túlságosan nagy izgalmakat. Ugyan a debrecenieknek akadt hét jó perce, hiszen a második negyedben Mócsán Bálint hármasaival ismét nyílt lett a találkozó, de egy ilyen jó erőkből álló ellenfél ellen ez kevés. Ennyi hiba legalábbis biztosan nem fér bele, ha a túloldalon ott van Perl Zoltán, vagy éppen Matthew Tiby. 
A szombathelyi Savaria Arénában egyik alakulatnak sem könnyű bizonyítani. A gazdasági gondokkal küzdő Haladás labdarúgócsapatától ráadásul egyre több szurkoló pártol át a a sárga-feketékhez, akik valamennyi mérkőzésen varázslatos hangulatot teremtenek. Megértem, aki csalódott, egy bravúrgyőzelem nyilván jobban jött volna, de így sem történt tragédia. Az utóbbi öt esztendőben hazai környezetben egyeduralkodó Falco ellen nem reális elvárás a győzelem. A Vas vármegyei gárda a Bajnokok Ligájában tisztesen helytáll, és évről-évre folyamatosan fejlődik. Milos Konakov legénysége a nemzetközi kupaporondon szerzett tudást az NB I. A csoportjában igyekszik oktatni, ezekből a meccsekből pedig a fehér-feketéknek is érdemes tanulniuk. 
Abban biztos vagyok, hogy Andjelko Mandics együttese mindent megtett, ám a fiúk ezúttal ennyit tudtak megmutatni. Ha ezeket a helyzeteket jól kezelik, a kudarcot akár még a maguk javára is fordíthatják. A DEAC valódi ereje emiatt a kijózanító pofon miatt talán még jobban megmutatkozhat. Ezen a szinten már az eredmények a legfontosabbak, de a sport a fejlődésről, kitartásról és az alkalmazkodóképességről is szól. Djordje Drenovac például már számtalanszor bizonyította, hogy ezeket a helyzeteket jól tudja kezelni, és még nagyobb erőbedobással beleveti magát a következő mérkőzésekbe. 
A jelenleg 5. helyen álló DEAC a decemberi mérkőzéseken bizonyára partiban lehet ellenfeleivel, ha a Falco elleni meccset egy jó leckének tekinti. A folytatásban semmiképp sem érdemes önzőzni, 
hanem inkább az egyéni képességekre jól építkezve igazi csapategységgé kell formálódni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában