Vízilabda

2023.10.28. 13:45

Nehéz meccsen aratott sikert a DVSE

Haon.hu

Forrás: Napló-archív

A vártnál sokkal nehezebben, egy góllal győzött a Neptun VSC ellen a DVSE-Master Good az OB1/B 6. fordulójában. A több alapemberét nélkülöző házigazda néhány perccel a vége előtt még hátrányban volt, de végül sikerült behúzni a meccset - olvasható az együttes honlapján.

Vendég találattal indult a mérkőzés, melyre hárommal válaszoltak a debreceniek. A DVSE góljait három korábbi élvonalbeli játékos, Macsi Martin, Tőzsér Dávid és Stefanidesz Levente szállították. Ekkor még nem tűnt úgy, hogy komolyabb probléma lehet a három pont megszerzésével. (3-1)

Ilyen még nem volt

A második negyedben olyan történt, ami talán még sosem, amióta a DVSE a másodosztályban szerepel. A csapat nem lőtt gólt a játékrész alatt. Igaz, a Neptun is csak egyet, így a félidőben egy gól maradt a hazaiak előnyéből. (3-2)

Macsi Patrik akciógóljával indult a második félidő, a vendég szépítés után pedig ismét a hazaiak csapatkapitánya volt eredményes. A Neptun erre is válaszolt, maradt tehát az egy találat különbség a felek között. (5-4)

Rémálomszerűen indult az utolsó felvonás, miután a vendégek néhány perc alatt kettőt lőttek és átvették a vezetést. Szerencsére érkezett Kis Ferenc, majd Macsi Martin, így az utolsó perc előtt ismét a mieinknél volt az előny. Egy gólos hazai vezetésnél a kapust lehozta és előnyben az egyenlítésért támadhatott a Neptun, de sikerült kivédekezni. A DVSE-Master Good 7-6-ra győzött egy vártnál sokkal nehezebb meccsen és megszerezte zsinórban negyedik sikerét.

– Magam sem számítottam, hogy ez egy ennyire nyögvenyelős mérkőzés lesz. Már az eleje sem indult túl jól, de aztán egyre jobban belebonyolódtunk a saját játékunkba. Elég kaotikusra sikeredett ez a találkozó, de a lényeg, hogy megvan a győzelem – nyilatkozta Kádár Kálmán vezetőedző.

A debreceni gárda a következő fordulóban a közvetlen rivális YBL otthonába látogat.

Férfi Vízilabda OB1/B, 6. forduló

DVSE-Master Good – Neptun VSC 7-6 (3-1, 0-1, 2-2, 2-2)

Gólszerzők: Macsi P. 2, Macsi M., Tőzsér, Stefanidesz, Kis, Kardos, ill. Fazekas 2, Fülöp 2, Lantos, Füzesi

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában