2023.10.15. 16:23
Az éllovas ellen folytatják a debreceni futsalosok
A Debreceni Egyetem alakulatára nehéz feladat vár, ugyanis az eddig parádézó veszprémieket fogadja.
Nem a DEAC esélyes a hétvégén
Forrás: Czinege Melinda
Az újabb válogatott szünetet követően hétfő este a nyolcadik fordulót rendezik meg az NB I.-ben: a DEAC férfi futsalcsapata a Veszprémet látja vendégül, a találkozó 18.30-kor kezdődik a DESOK-ban. A veretlen bakonyiak listavezetőként érkeznek a cívisvárosba, az előző hét meccsükből hatot sikerrel vettek, egyedül a Nyíregyházát nem tudták két vállra fektetni (3–3). Fehér Zsolt tanítványai lőtték eddig a legtöbb gólt a bajnokságban, a harminckét találatból Tatai József és Everton Felipe nevéhez tizenegy-tizenegy fűződik.
Hátul is masszívnak tűnnek a veszprémiek, amit alátámaszt, hogy tizenhárom kapott góllal zárták a találkozókat, ez a mutató szintén a legjobb az egész mezőnyben.
Felemás mérleg
Az egyetemisták hét játéknap után a 10. pozíciót foglalják el a tabellán. Tihanyi Csaba legénysége a legutóbbi fellépésén 4–3-as vereségbe szaladt bele Nyírbátorban, így jelenleg hét egységgel rendelkezik. Tóth Attiláék hazai környezetben eddig négyszer léptek pályára, a mérleg felemás, ugyanis a Nyíregyháza ellen összejött a győzelem, az Újpesttel és az Aramis gárdájával vívott ütközet remivel végződött, míg a Kecskemét elvitte a három pontot.