2023.09.13. 19:20
Hengerelt a Loki a NEKA otthonában
Az eleje kicsit döcögött, de aztán belelendültek a debreceni kézisek, akik simán, 30–19-re nyertek Balatonbogláron.
Forrás: Napló-archív
Nagyarányú győzelmet aratott a DVSC Schaeffler csapata szerdán este: Szilágyi Zoltán tanítványai 30–19-re győztek a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) otthonában, a női kézilabda NB I. 3. fordulójában. A Bajnokok Ligájában is érdekelt Debrecenből Kácsor Gréta és Petrus Mirtill is hat-hat találattal vette ki a részét a sikerből.
Nem indult ugyan jól a meccs debreceni szempontból, ziccerek maradtak ki, becsúszott néhány technikai hiba, s ezt a lelkes hazai fiatalok kihasználták. Ám Petrus Mirtill és Kácsor Gréta tett arról, hogy beinduljon a gépezet, az ő góljaikkal vezettett a Loki 7–3-ra a 13. percben.
A cívisvárosiak védekezése rendben volt, kidomborodott a két együttes közti fizikális különbség, s ha kevesebbet hibáznak a piros-fehérek, már szünetre nagyobb lehetett volna a különbség – írják a klub honlapján.
A folytatásban Vámos Petra villant kétszer, fokozatosan nyílt az olló, s a 40. percben Kácsor Gréti hatodik góljával már tízzel járt előrébb (11–21) a DVSC.
A végjátékban újra jött néhány technikai hiba, így végül 11 gólos lett a különbség, a jól küzdő boglári fiatalok ellen.
Folytatás szombaton 16 órától a Bajnok Ligájában, a Győri Audi ETO otthonában.
A tények Balatonboglár 200 néző. V: Bátori B., Szécsi B. |