2023.09.28. 14:01
Izgalmas meccsek előtt a DEAC fiataljai
A debreceni csapatok több komoly meccset is vívnak a hétvégén.

A cívisvárosi fiatalok eredményes hétvégét zárnának
Forrás: DEAC-archív
Dobos Attila együttese elkezdett magára találni, a jó játék már eredményességgel párosult. A debreceni fiatalok az elmúlt két hétben legyőzték a Miskolc és az Airnergy gárdáit, a begyűjtött pontoknak köszönhetően pedig a 8. helyre léptek a táblázaton. Két csapat veretlen még a mezőnyben, ezek egyikével, a Szolnokkal találkoznak a Dobos-tanítványok, remélhetőleg a kék-fehérek sorozata szakad meg szombaton. Zsinórban harmadik győzelmét is begyűjtötte Kertész Tamás legénysége és továbbra is vezetik a táblázatot. A fekete-fehérek jobb gólkülönbségüknek köszönhetően állnak az élen, három gárda is azonos pontszámmal rendelkezik. Ezért is lenne fontos, hogy a Vác otthonából is elhozzák mindhárom egységet – írta a deac.hu.
Megtörhet a jég
Továbbra is makulátlan a mérlege Szabó Márton alakulatának, ezzel pedig egyedüli a mezőnyben. Legutóbb a Baja otthonában, Fórizs Tibor góljának köszönhetően gyarapították pontjaik számát. Szombaton folytatódhat a pazar sorozat, ám ehhez a 3. helyen álló Békéscsabát kell két vállra fektetni. Balla Imre együttese nem tudta megszorongatni az éllovas UTE-t, nagyarányú vereséggel zárták a múltheti párharcot. A csapat továbbra is szerzett pont nélkül áll az utolsó előtti helyen. Vasárnap megtörhet a jég, ugyanis a sereghajó BVSC-Zuglót fogadják fiataljaink és remélhetőleg első győzelmüket ünnepelhetik a találkozó végén.
A két legfiatalabb korosztály kiemelt akadémiai csapattal találkozik, Bereczki Tamás és Mester Norbert ifjoncai egyaránt a DVSC LA gárdái ellen lépnek pályára. Mindkét párharcnak a piros-fehérek az esélyesei, de az együttes korábban már bizonyította, felveszik a versenyt az akadémiai alakulatokkal.
U19
MLSZ Regionális U19 Kiemelt Kelet 5. forduló
Szolnoki MÁV – DEAC
09.30 10:00 Szolnoki Tiszaligeti Stadion
U17
MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet 5. forduló
Vác – DEAC
09.30. 12:00 Vác Városi Stadion tartalékpálya
U15
MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 5. forduló
DEAC – Békéscsaba
09.30. 13:00 Sportcampus
U14
MLSZ Országos U14 Alap Kelet 5. forduló
DEAC – BVSC-Zugló
10.01. 12:00 Sportcampus
U13
MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 5. forduló
DEAC – DVSC LA
09.30. 11:00 Sportcampus
U12
MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 5. forduló
DEAC – DVSC LA
09.30. 09:00 Sportcampus